és mégis mozogsz (KK-V-NYK)

van, hogy felveszed válladra a táskát és átszólsz
a szobanövénynek: elmész világgá, csakhogy
épp megfőz a kávégép, a könyvek
nincsenek sorrendben a polcon, viszketni kezd
a combod valahol a feneked alatt, és ahogy kinézel
egy csésze aperitif közben az ablakon, a szemközti lakásban
egymáson görnyedeznek a szeretkezők, mintha
két gömbölyű fagylaltot akarnának egy lapos
tányérra illeszteni. ha egészen
hegyezed a füled, még a nyögéseket is hallod.
leülsz.
van, hogy ettől haladsz előre.

Szökés (KK-V-FP)

A minap meztelenül ültem az ágyban,
olyan meleg volt, olyan egyedül voltam a lakásban,
megtehettem.

A takaró, mint tenger rongyolódott fenekem alatt,
a párna, mint felkelő nap szikrázott
az ablakon át beszökő nyári fényben,
s a valóság fenyegetően kerülgetett
azon a józan reggelen.

Én kinyújtottam kezeimet,
s evezni kezdtem.
Bordáim fel-felsejlettek bőröm alatt,
mint levegőre szomjas pisztrángok,
hátamban hínár kanyargott gerincem helyén,
s melleimet paskolta a testemet üldöző fagyos való.

Hajtottam csónakom elszántan, erőnek erejével,
izzadtam, prüszköltem, szuszogtam,
s kiköptem hajamat, ha számba sodorta
a szobában kavargó mesterséges szél.

Láttam magam a tükörben,
néha undorodtam,
néha figyeltem a felhőket fejem felett,
olyan szikrázóak voltak, mint az istenek,
lubickoltak az ég óceánjában, s az én utam és az övék
találkozott valahol az összevarrt messzeségben.

Eveztem az ágy sima vizén
oda, hol sivatag van,
oda, hol katonatestek fekszenek
a forró homokban,
hol harag-hegyek omlanak rájuk,
s egyiküknek felsejlik
az a tiszta, álom-fehér ágynemű,
amin együtt hullámzott valaha velem.

katona dolog (KK-V-FP)

most arra gondolok, testté válni akarok
nagyon, nagyon, nagyon
fenéknek lenni, mosolygósnak, ringónak
végtelen köröket leírónak
egy ember tenyerében
akarok

érteni akarom, a föld miért úgy ragad össze, ahogy
látni, hogy a férfi a Koránon miként harcol
géppuska, géppuska, tra-ta-ta

fal akarok lenni, hogy láthassam
bomló, rohadó, arab veszekedést felfogó
rádőlni a katonára, ne menjen tovább
a kipercenő vér
nem ér annyit, nem ér annyit, nem ér annyit
hogy homokot egyen, hogy homok egye
s golyó marjon karjába, mint egy sivatagi kígyó

mondani akarom: ne menj tovább
legyen a por betonná lábad alatt
a bujdosók fává, a tűz virággá
a sapka fehér galambbá
fehér galambbá
fehér galambbá
a világ katonává legyen
aki aludni akar felesége mellén

én mellé válni, hogy úgy tapintson
mint békét a világ
akarok
ne menj tovább
ne menj tovább
ne menj tovább.