Karácsonyváró

Hallom, közeleg,
halk zene szárnyon,
áhítat rebeg
 csend ül a fákon,

Néma az erdő
madár se rebben,
feszülten várják,
hogy megérkezzen.

Már dereng a hajnal
 a zúzmarás tájon.
Minden őt várja,
jön a Karácsony.


2013.

Karácsonyi gondolatok

Mindenkinek más a karácsony.
Van aki díszes fára vágyik,
sok étel legyen az asztalon,
így sóhajtozik a másik.

Nagymama a meleg tűz körül
fiára gondol s az unokákra.
Hamarosan itt a karácsony,
talán megjönnek nemsokára.

Nem baj, ha hó helyett eső szakad
és megfakulnak a fények a fákon,
amikor együtt van a család
az olyan ünnep, mint a karácsony.

Nyár után

Voltam én minden és senki:
angyal, porszem vagy sárkány
aszerint, éppen mit vártak.
Jöhetett ember akárhány,
mindenkinek kedvére voltam
folyton átlényegülve,
csak önmagam nem voltam soha.
Emberek kénye-kedvére
változtam nap mint nap, elmúlt
akárcsak a nyár, s a fények
már nem ragyogóak, az éjek
már nem olyan fülledtek, szépek.
Nem vagyok gyermek már én sem,
nem leszek angyal se sárkány,
de Én vagyok, s amit  ma érzek,
boldogan üvegbe zárnám.

Egy kisfiú története

Márk a neve, már hatéves,
apának, anyának más neve nincs.
Répcelakon él, Patri a nővére,
így kerek a világ, s neki ez kincs.

Esténként mindenkit összeszámol:
Anya mindjárt jön, Apa indul,
tesó a kádban, ő már az ágyban,
kutya az udvaron, a macskák hátul

a pajtában… ez a szabály,
akár az ágy, az ő esetében,
boldogan alszik rajta a párna,
alatta a takaró. Mint a mesében,

reggel szédült gabonagolyók
lejtenek táncot bele a tálba,
- Juhé, hétfő van, de szép a reggel!
Indulhatunk az óvodába?
 
 

Hogyan lesz vége?

Egyik mondja-mondja
mindig ugyanazt,
mindig ugyanúgy,
a másik nagyon unja,

süketen hallgat,
s gyakran van úgy:
ha feszül a húr,
mélyül a csend.

Ülnek dacosan
egymásnak háttal…
így lesznek olyanok,
mint két idegen.

Kimondott szavak,
elhallgatások,
kit cserben hagynak,
kit hidegen.
 
 

Hogyan lesz vége?

Az egyik csak mondja-mondja
mindig ugyanazt,
mindig ugyanúgy.
A másik egyre jobban unja,

süketen hallgat,
s gyakran van úgy:
feszül a húr, mélyül a csend,

ülnek dacosan
egymásnak háttal…
így lesznek olyan, mint két idegen.

Kimondott szavak,
elhallgatások,
kit cserben hagynak, kit hidegen.

Kire vár kárhozat,
melyikük áldozat? -
attól függ, éppen mi a trend.
 
 

Féltelek

Tudom, hogy régen nem kerestelek,
de félek magamtól, s téged féltelek.
Minden szó sebet ejt azon kit szeretek,
két karom fojtogat, amikor ölelek
vagy összetörve testemhez láncol,
akkor vagy enyém, amikor hiányzol.
Szeresselek inkább fájón, kirekesztve,
mintsem holtan omolj kínzó ölelésbe.
Szemedben a fény, a tünékeny varázs
mondja el nekem, mit nem mond senki más.
Veled létezem örökegyedül,
álom volt, olyan mely nem teljesül.
 
 

Valaki

Nevenincs,
gondolatomban
titok
mások előtt
nem létező,
nem tudom
csak sejtem érzés,
mégis nagyon
szerethető.
Álmomban
üres arc,
ő a kapaszkodó
ha kell valaki
mikor elesek,
aki felettem áll
s hogyha felemel
újraéledek.
  
  

Fatolvajok

A nyolcvanhatos út mentén lovasszekér döcögött.

Kamionok dübörögtek el mellette, némelyik rádudált, de a lovat ez nem zavarta. Már megszokta a zajt.

Amint beértek a faluba, az első kocsma elé érve a ló megállt és nagyot nyerített.

– Táltos, ma nem tankolunk! – szólt rá a gazda. A ló megrázta sörényét és tapodtat sem mozdult.

– Nincs pénzünk, hallod? A ló csak állt mereven.

– Úgy látszik kifogyott az üzemanyag – állapította meg a gazda tanácstalanul.

Ekkor észrevette, hogy egy régi cimborája közeledik a kocsma felé, ezért úgy tett, mint aki nagyon elgondolkodott.

– Szervusz Ágoston, látom nagy gondban vagy. Csaknem hívott meg a lovad egy felesre? – tréfálkozott.

– Ezt eltaláltad Dezsőkém. Csak az a baj, hogy nem tud fizetni.

– Ha már így összefutottunk, meghívlak egy korsó sörre.

– Legyen kettő és köszönöm – mosolygott Ágoston.

– Csaknem? – intett a ló felé Dezső.

– De igen! Sört szokott tankolni – magyarázta Ágoston.

Miután kiürültek a korsók, Dezső így szólt: – Na barátom, most rajtam a sor, hogy szívességet kérjek tőled.

– Rendben cimbora. Miről lenne szó?

– Van egy kis fám, nem messze innét. Haza kéne fuvarozni.

– Nem bánom pajtás. Pattanj fel a szekérre, aztán menjünk, mert mindjárt dél lesz!

A nyolcvanhatos út mellett lovasszekér döcögött.

Alig hagyták el a falut, Dezső jelezte, hogy megérkeztek.

– Hol van itt fa? – nézett körül Ágoston.

– Ott beljebb – mutatott Dezső egy keskeny földútra.

A szekér lefordult a nyolcvanhatosról és kényelmesen bedöcögött az erdőbe.

Amint az út véget ért, Ágoston arcára ráfagyott a jókedv.

– Ez lenne a kis fa? – tárta szét kezeit.

– Ez ám!

– De hiszen mind áll!

– Mondtam én, hogy fekszik?

– Bár mondtad volna!

– A sör jólesett, nem?

– De drága volt!

– Nesze itt egy balta. Kezdjünk hozzá a munkához – szólt Dezső miután elővarázsolta az alaposan becsomagolt baltákat egy bokorból.

– Nincs motoros fűrészed, azzal mégiscsak könnyebb lenne?

– Megbolondultál? Még meghallanák a faluba, hogy lopjuk a fát.

– Úgy! És még segítsek is neked lopni? – mérgelődött Ágoston.

– Emlékeztetlek, hogy te sem piacon veszed a fát!

– Jó, hát megesik a szegényemberrel, hogy lopni kényszerül, de eddig csak magamnak loptam.

Embereink addig-addig vitatkoztak, amíg a szekér végül mégiscsak megtelt fával. Akkorra már besötétedett, így elindulhattak hazafelé.

A nyolcvanhatos út mellett sietve zötyögött a lovasszekér. Amint a legelső kocsmát elérték, a ló megállt.

– Úgy látszik Táltosból kifogyott az üzemanyag – jegyezte meg Ágoston.

Dezső vette a lapot. – Három korsó sört kérünk – szólt a kocsmárosnak.

– Egy kis harapni való is jólesne, de még előtte úgy illik, hogy pálinkával megalapozzuk az útját – rendelkezett Ágoston. Miután a harapnivaló elfogyott, megint megszólalt.

– Most már jöhet a sör, mert a jó falatot le is kell ám öblíteni!

A lakoma végére Dezső pénztálcája kiürült. Ideje volt, hát haza indulni. Belülről ette a méreg, de azt gondolta, a lakoma fejében majd lerakatja a fát Ágostonnal.

A ház elé érve, mikor Dezső leugrott a szekérről és kitárta a kaput, Ágoston megint megszólalt.

– Na cimbora, akkor ideje, hogy elszámoljunk a fával. A fuvart már kifizetted, a munkabért elengedem, hisz mégiscsak haverok volnánk vagy mi. A fa nyolcezer, s még árengedményt is kaptál.

– Mi? Hogy én fizessek a saját fámért? – vörösödött el Dezső.

– A tiéd lenne? Hiszen loptad – figyelmeztette Ágoston.

– Loptuk – igazított a dolgon Dezső.

– Így már más – jegyezte meg Ágoston. – Ebben az esetben fele-fele. Akárhogy nézzük is, így igazságos. Na de akkor most gyorsan szedd le, ami a tiéd, mert haza kell érnünk, mielőtt Táltosból kifogy az üzemanyag.

Fejfájás (KK-V-NYK)

Lüktettek fejemben
Vádló szavak,
Sós könnyek marták
A szemem,
Pofon vágott az élet
Százszor
Visszaütöttem én is
Csak egyszer,
S megkönnyebbültem,
Mint mikor
Hatni kezd bennem
A gyógyszer.

Elveszítelek (KK-V-FP)

Gyakran álmodom, hogy elveszítelek.
Rohanok utánad fejvesztve, rémülten
kereslek, kutatlak tőled elszakítva
nyomorúságomba belégabalyodva,
és nem segít senki, csak néznek rám…
Ha felébredek tudom, rémálmokat
a valóság sző. Éjjel útra kél
a megélt fájdalom, az örök rettegés,
hogy elveszítelek.

Felelgető