Minap olvastam egy szomorú történetet, ami könnyekig hatott, s ezen szöveg megírására ihletett. Egy kisbabáról szólt - aki mellesleg egy csodaszép kislány - akinek gyógyíthatatlan betegsége van. Az anyukája már két éve küzd a betegséggel, szeretetével, törődésével tartotta életben gyermekét. Mostanra egyre súlyosabb a helyzet. A kicsi gépek segítségével lélegzik, de egyre csak romlik az állapota. Sajnos az anya bevallása szerint a kislány kis idő múlva örök álomba merül, s az angyalkák közé kerül. Tényleg szívszorító történet, ami sajnos igaz. Nem is tudom én hogy élném túl, ha kiderülne, hogy csöppségemnek valami baja van. Tisztelem és mélyen együtt érzek a kislány anyukájával.
Ellenben nagyon sok olyan szülő van, akik bántják pici gyermeküket, mert csak " becsúsztak " , nem várt gyermekek, vagy miután megszülettek döntenek úgy a szülők, hogy nem kell nekik.
Ez a borzasztó. Legjobb esetben örökbe adják őket, de előfordul, hogy megölik vagy épp folyamatosan bántalmazzák a csemetét. Ami szerintem megbocsáthatatlan bűn.
Sok nő, aki vágyik picúrra nem kaphatja meg ezt a csodát, vagy épp megkapja, de elveszi tőle az ég. Mások pedig önként dobják el a csöpp kis életet.
Én minden nap ezer- meg ezer csókot adok a kislányomnak, ölelgetem ameddig csak hagyja :) S hálát adok, hogy megkaphattam ezt a pici életet, aki számomra az élet értelmét jelenti, az élet csodáját..
