Önarckép

Makacs vakarcs

Legyőzve állok, ím most
szemben önmagammal,
elszakadt húr pendül
szomorú dalt elenyésző hanggal.

Dacból születtem e földre,
napkeltekor, vihart hozó zajjal,
mint makacs vakarcs most is
szembeszállok a szélviharral.

Túl hamar rágott sebet belém az élet féreg,
fellobbanó dühömre sosem tettem féket,
dac dacot szült, ha azt hittem belém martak,
nem fogadtam el sohasem , ha nem tetszőt szóltak.

Nem sikerült megtanulnom,
hogy hajtsak főt, alázattal,
ellenségem ki önmagam vagyok,
tükör kép, gúnyos vigyorral.

elpazarolt évek súlya nyomja,
a fájdalmas felismerésem,
hányszor megyek még fejjel a falnak,
hogy felfogjam végre veszteségem.

Túl hamar rágott sebet belém az élet féreg,
fellobbanó dühömre sosem tettem féket.
Megbocsájtást bűneimért, mondd most kitől kérjek?
Kegyelmezz nekem, könyörgöm, hadd vezekeljek!
 
 

Szerelem született (javított)

A csodák bíborának szövevénye
lépett be szobám ajtaján,
mesét festett a falak közzé,
gyertyák lángjának
cikázó fénye fölé.
Kint hallgat a csend,
bent titkos szerelem született,
boldogság öleli át
titkunk rejtekének szolgáját,
két igaz vágyban fürdő lélek
szerelmetes ágyát.
Óh, vágyak börtönének
hű szolgája, ágyam,
rejtsd el titkunk,
őrizd, s ha rád hajtom fejem,
mindig idézd fel
szívem rejtekét
hadd álmodjam minden éjjel,
újra e szép mesét.

Patrik angyal (KK-V-FE)

Szemedben incseleg a fény,
arcodon álom, a remény,
kicsiny szíved apró kincsi,
világnak áldott percei.
Hangod, édes kis kacaj,
kék szemű kis angyal,
te vagy az ébredés,
te vagy a hajnal,
pirkadó élet, zsenge kis virág,
neked, s veled szép a nagyvilág.
  
  

Kérdem én...

A boldogság tavaszán

Adja az ég