Tehénfű, lóhere, bogáncs, girbe, - gurba növénykék, búzavirág, és ki tudja hányféle összevisszaságban, ülök. Ráülök az egész élő és lüktető látványra, súlyommal lelapítva-eldeformálva az egész vegetációt.
Nadrágom fenekén is átérzem nedves gőzeit, az alattam senyvedő „Minden”- leheletét. Én lettem a hangyák, férgek, bogarak meghitt birodalmának átmeneti végzete-szerintük sokkal több annál-mert én átlátom az egészet, ők meg azt hiszik, a lehengerelt sötétség maga az egész. E hitbéli különbség minden továbbit meghatároz. Hogy mi kicsi és mi nagy ez méretfüggő. Ezen belül emberjogi. Jogom van a valóságtól függetlenül eldönteni, nekem mi-mekkora.
Nekem a leült felület kicsi, mert a részben ismert, részben elképzelt létező felületekhez viszonyítok megítélésemkor. A hangya is.
Ezt én mondom, a mindenség hangyája. Kodót ez nem érdekli. Ő, a saját ítéletrendszere szerint dönti el mi a kicsi, és mi a nagy. Joga van hozzá. Ő öntörvényű, és gyakran téved. Márpedig számára a saját tévedése a valóság. Annak is éli meg.
Álláspontja az én megközelítésemben rossz. Márpedig számomra a saját tévedésem a jó. Ez is jogos.
Nekem lehet fontos valami, amit nem tudok észérvek alapján megindokolni. Ez az igényem érzelmi alapon keltődhetett – gondolom - itt semmit nem ér az értelem.
Kodó másként gondol erről. Csak én érzem bajnak. Ő, természetesen nem. Neki az én álláspontom a baj. Változtatni lehet, de változni soha. Mindenki olyan - amilyen. Ha erőszakkal változik csak rosszabb. Őszintétlen és művi. Akkor lesz igazán rossz. Értelmetlen próbálkozás és nincs jövője. Igaz, hogy múltja sincs.
Alapvető szemléletek és ebből fakadó ítéletek mindig az egyén jellemzői. Lehet elfogadni, és elvetni. Kinek - kinek szuverén joga. Almaízű körte nincs. Ha lenne, a vásárló gyanakodna. Ő nem szereti az almát. Teheti. Nem kell, és nem lehet mindent elfogadni. Pláne szeretni.
Csak ülök és várok Pedig érzem, nem fog jönni. Nem vagyok szomorú, csak kedvetlen és fáradt. Nem tud jönni, mert egyikünk sem változik. Ha nem várom, megharagszik. Alig várja, hogy tehesse. Ha várom, akkor meg én vagyok agyatlan. Ezt meg elvárja. Faramuci állapot.
Pedig örülnék, ha jönne. Már évek óta ülök itt. Ez a kitartás neki kevés. Nem jelent neki semmit. Másnak nála perceket várni is elég.
Biztos azért, mert mások olyanok, mint ő. Nem kell megváltozniuk. Ha én várok „Erőszakos” vagyok Ha meg nem, akkor sértő. A „22-es csapdája”, legalább ne én ülnék benne.
Az igazságtalan és következetlen döntéseinek áldozataként, Ő, kezes bárány típusokra vágyik. Akkor tud maradéktalanul kibontakozni. Ezek, nem állítják szembe önmagával. Személyes sértésnek éli meg, ha eltérek az ő tévedhetetlen sablonjaitól, azoktól, amikbe ő is gyakran belegabalyodik. Felháborító vagyok.
Gyerekkori babájának is öt keze volt és két feje Ha egy-két karját és fejét letépte, még mindig maradt belőle. A kétkarú és egyfejű babákat unta. Ott nem tudott volna tépkedési kényszerének gátat szabni, megcsonkított meg neki nem kellett. Érthető.
Magának mindig és mindent elnéz. Másnak meg semmit. Ez az ő demokráciája. Nekem logikátlan és igazságtalan. Tudja, ezért nem jön. Nem is fog.
Ugyanakkor engem kiált ki erőszakosnak és igazságtalannak. Hát ki tudja nyitni a bicskát a zsebembe. Amire én gyanakszom az az, hogy nem vagyok normális.
Mert mindezek után még itt ülök. Majd csak elhasználja egyszer mártírjait és kezes bárányait, ha addig nem nő körülöttem égig a gaz, esetleg észreveszi, hol ülök.
Élénkzölden, szellő fodrozta levelekkel, fonákomon mászkáló bogarakkal és katicákkal.
A fény lágyan simogatja pajzstetvek rágta rügyeimet, rajtam kívül már senki nem fogja tudni, hogy valaha voltam, itt ültem és vártam.
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése