Függelékfélék egy szerelemhez

1.

Valami belső áram sodort ki belőlem,
nem orkán,
mely roncs-magadra pusztít,
nem vad szél,
melyben úr-egód kifeslik,
csak a két pólus közti feszültség
szült fényerőt,
s lettél önmagamból földönfutóvá.
Lásd, életben hagytalak - magamnak,
észlelhető nyomként,
az útkereséshez.

2. (Emlékdal)

Málnavészben szaggatott palásttal
díszítettük a szalmanyoszolyát,
erdő tisztására bukkanó hold
lopott a nászra avató koronát.

Ösvényeink már begyepesedtek,
lombosmohák takarják lépteink,
lármás bozótok kiáltják utánunk:
"Nem tart ki az utatok reggelig!"

3.

Indulnék.
Mint csónakos, ki utasára vár,
állok a parton. Utam a víz.
Itt hullámok sodrása,
lent a föveny csendje ígér
túlsó partot.
Nincsenek viharsirályok.
Csak a világítótorony.
Fénye már pislákolássá kopott.