Tisztelt Szerők, Látogatók!

A Láncolat Műhely weboldalának munkáját 2017 szeptemberétől a Comitatus internetes irodalmi folyóirat (www,comitatusfolyoirat.blogspot.com) váltja fel.
A továbbiakban közlésre szánt írásműveket, egyéb alkotásokat a comitatusfolyoirat@gmail.com email címre várunk. A megadott elérhetőségen az itt megismert kritikusok bírálják el a küldeményeket és reagálnak a küldött anyagokra.

Szinay Balázs,
főszerkesztő

2011. július 2., szombat

Alba

with 0 Comment
Magas, szikár alakja a halált idézte. Kifejezéstelen tekintete nem is volt e világi. Hogy jártában- keltében mit látott és mit nem, ezt mozdulatlan, merev arcvonásait nézve, nem lehetett tudni.
Hangtalan tűnt fel a számtalan terem átjáróit eltakaró nehéz drapériák között, aztán elnyelte merev alakját a következő kárpittömeg.
Mindenki halkan és keveset beszélt, jeges lényének hidege mindenütt jelen volt. Sosem árulta el, hogy mi az, amiről tud.

Soha és senkihez nem közeledett, kihűlt szívének dobbanásai csörömpölő jégcsapokat idéztek, csak a varjak iránt táplált némi figyelmet, na persze, a maga módján.
Lelkéig hatoltak a fekete madarak rekedt és kíméletlen károgásai, felidézve agyában a poklok fényeit, azt a kegyetlen racionalitást, ami
mindent, és mindenkit múlt időbe űz, kiöl az emlékezetből.

A Herceg, aki meleget és bársonyos érintéseket, csak a máglyák fényében és melegében érzett, bigott hitében, csak zsoltárok zümmögtek győzelmi indulókként beteg lényében.

Az Escoriál vészjósló falai visszhangozták a vasárnapi misére hívó harangok kongását, némi színt lehelve a sátáni arcba.
A tömeg alázattal és reszketve kettényílt az érkező hercegi hintók előtt. Hatalmas úr a félelem.
Aztán továbblépett az idő.

Kajetana Alba, a törékeny, alacsony és légiesen szép nő, fehér csipkekölteményében pózolt Goya ecsetjének, az elnehezedett sokgyerekes paraszt előtt, akit szeretett, és viszontszerették.
Hihetetlen, és megmagyarázhatatlan vonzódás, titkos viszony, az élet dolgai időnként teljességgel megmagyarázhatatlanok.
A később megsiketült mester, vízióinak sorozatában, talán belerajzolta mindazt az Albaságot, ami nem lehetett más, mint az ő túlérzékeny lelkének rezgései, megérezvén a hajdani történéseket.
Egy egészen más entitás lakott az elnehezedett rusnya testben.

Feledésbe merültek a borzalmak, jöttek új rettenetek, mert minden kor megteremti a maga szörnyűségeit.
Hol vannak már azok az igricek, azok a lantok, amik megénekelték a nagyúr tetteit…
De viharos őszi éjszakákon, az üvöltő szél, még sodorja magával a messzeségből az ének foszlányait, a lantok húrjainak halk hangjait.




0 Hozzászólás:

Megjegyzés küldése

► Üzenőfal / Kiajánló: itt osszthatod meg az által ajánlott műveket!


Üzenőfal használat: A fenti gombok segítségével be tudtok jelentkezni. A "Guest" opció azt jelenti, hogy egyszerűen csak begépelitek a neveteket.