Az én ingem

Újra elgondolkodtam… kíváncsi vagy rá?

Hát mindenesetre én írok, te pedig olvass nyugodtan. Így majd egyszer csak, egy ponton gondolataink összeérnek…

Előre bocsátom, hogy a tény, miszerint 23 évesen nem sok élettapasztalatom van, nem a Most született gondolat – ez már korábbi belátás és elfogadás. De talán ez így természetes. Hogy ilyenkor még sokszor mások életére, és ismereteire támaszkodunk – ebből is tanulunk, ezt az időt is hasznosan töltjük, ami igazán jó hír… mert ez esetben, ahogy Kipling is mondta: „… minden kincsével bírod ezt a földet, s ami még több, ember vagy fiam…”

Ennek ellenére én már hiszem, hogy minden egyes kimondott gondolatunk hatással van a világra. Ha nem is az egész, teljes mindenségre, de a saját életünkre biztosan. Legyen az egyetlen szó, fogalomba zsúfolt érzés és gondolatkeverék, akkor is számít.

Meghalljuk, feldolgozzuk, elindít valamit.

Ez a változás különböző mértékű lehet, függ a helytől, időtől, a gondolatot kimondó személytől… mert van, kinek gondolata jobban számít, jobban megérint.

Talán ezért nem hagy nyugodni egyetlen szó, egy tulajdonság, mellyel illettek. Nem számít, hogy ez pozitív volt, vagy negatív, hogy ez a konkrét eset, vagy egy másik a múltban – egyszerűen elgondolkodtatott: vajon miért hiszem, hogy rám ez nem igaz, és ő miért azt, hogy igen?

És bár ő csak levont egy következtetést, a folyamat elkezdődött, valami megváltozott. Azt hiszem, magamra öltöttem ezt a tulajdonságot, mint egy kabátot vagy inget, csak mert ő azt gondolja illik rám – számít, hogy ezt hiszi.

Vajon azért, mert ő ilyennek lát, tényleg ilyen vagyok?

Talán igen, talán nem – igen is, meg nem is. Az ő világában biztosan. Az enyémben csak talán.

És ez a talán, mely a határt elmossa, és két világ találkozik. Ez a talán: a változás.

Végül is, mit eredményez mind ez?

Ha ez a tulajdonság pozitív – akkor felemel. Jó érzéssel tölt el, jól esik a léleknek, többnek-jobbnak érezzük magunkat. A reakció gyors, ösztönös: mosolygunk.

Ha ez a tulajdonság negatív – akkor a reakció lelassul, gátat vet az ösztönnek. Mint lassított felvétel dolgozzuk fel az információt. Lassan fáj és hosszan. Legyen igaz, vagy sem, rosszul esik, érzékenyen érint – talán dühöt vált ki. De értelmezzük a rosszat is – felemel, jó érzéssel tölthetne el, mert jobbak akarunk lenni. És lehetünk is ezáltal.

Tehát, míg a másik ember azt hiszi, pusztán következtetést von le, és egyszerűen kimondja, talán nincs is tisztában azzal, mit idéz elő. Jó vagy rossz irányba, de befolyásolja a világunk. És bár neki fogalma sincs róla, én tudom: enyém a képesség, hogy irányt válasszak.

Tehát…

„Kinek nem inge, ne vegye magára.”

Hát én ebben nem vagyok biztos. Magamra öltöm, hogy biztosan tudjam, és visszaadhassam: Köszönöm, de ez nem az enyém.