Valami nem hagy nyugodni…
És bár, mikor a legutóbb épp ez ügyben ugyanezt mondtam… hangos lett a ház a kezdő írók és irodalomkedvelők hangjától.
Nem régiben kölcsönkaptam egy könyvet, megkértek rá, hogy olvassam el. Kíváncsi volt az illető, mit is szólok hozzá. Azt feleltem, egy másik fordítóval valószínűleg jobban tetszett volna. Kérdő pillantásában láttam: ennyit jelentene a fordító?
…nem tudom ezután, mit láthatott az én kérdő pillantásomban…
De erről eszembe jutott egy régi, nagy kedvenc… duplán…
… ez az, ami nem hagy nyugodni…
Korábban nem tudtam választanom kell-e a kettő közül…
Mert elvégre mindkettő ugyanazt mondja…
Éppen csakhogy máshogy… és ma már be kell látnom, hogy szeretem ezt is, szeretem azt is…
Mert egyszerűen szerethetem.
Olykor előveszem őket, és a hangulatomra hagyatkozom.
Olykor beléjük botlok, és szigorúságomat elengedve szétboncolnám őket.
De miért is tenném?
Azon a bizonyos zajos délutánon a béke felborulásáért igenis én vagyok okolható.
Belátom.
Ez tény.
És rádöbbentem, hogy mindig nehéz dolog, ha az embert választás elé állítják – mert ezt általában nem szeretik.
Elnézést, de kíváncsi vagyok, hogy ez a ház is hangos lesz-e…
(Mert még mindig nem hagy nyugodni…)
Te választanál?
Robert Frost: Tűz és Jég
Hárs Ernő fordítása:
Mondják, a föld veszte a tűz
lesz, vagy a jég.
Én mint ember, kit vágya űz,
amondó vagyok, hogy a tűz.
De ha kell a kétféle vég,
itt gyűlölet is annyi van,
hogy pusztítószerül a jég
is éppolyan
jó és elég.
Weöres Sándor fordítása:
Mondják: a világ vége tűz.
Más mondja: jég.
Mert a vágy forrósága űz,
azt vallom én is: vége tűz.
S ha vesznem kétszer illenék:
mert ismerős a gyűlölet,
hiszem: végpusztulásra jég
is jó lehet,
és épp elég.
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése