te ,nem hiszel nekem.
De tudok az estében látni
alacsony alkonyt,
vörös felhős törpe eget,
ami már elért, és nem küldöm el
fogadom is, mint vendégemet.
Hogy megmutatja magát a hajnal,
nekem öröm,
és teszi, mert vele vagyok,
vele kelek,
és nőiségét szemem előtt
nem szégyenli,
szeretem is, mint testvéremet.
Kitárja szívét a hold is,
hideg,
de arcán ül a remény,
hogy kukucskáló hajlamát,
egyszer majd mindenki elviseli,
és sok lánya lesz, nemcsak én.
Ezek tartanak éberen,
látok dolgokat,
s élek láncukban lakat alatt,
szót-szóba fűzve kergetőzik,
látomás és gondolat.
Nem dobhatom gyehenna tűzre,
mert a láng visszanyal,
és a tett pedig,
ha szirkóvá ég is követ,
dobj inkább rám hegyedből követ,
s az majd maga alá hengerít.
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése