csúcsaik felhőbe fúrják,
ködfátyolnak tűnve rajtok
merednek a fehér sziklák:
mert a messzi oly rejtelmes,
körül lengi aranypára,
boróka és fenyő, páfrány
idők titkát mind bezárja;
mikor a nap mögéjük búj`,
azúrkékjük megfeketül,
eggyé olvadnak az éggel,
rájuk komor éjszaka ül.
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése