Irányok

Hamupor száll mögöttem, kín-eső hull előttem,

hátul a tört vihar, elöl keményfém-zivatar,

felettem fényaszály, alattam mély apály,

fentről az ég-aggály nyomul felém,

alul a nincs-halál felmeredő rém...

Markol, elejt, felkap, szorít, ropogtat

a tér, zúzó indulata a velőmig ér!

Csak önmagamba befelé

zuhanórepüléssel

van - ha van -

esély!