Egy szerzőnek saját műve egyben a saját gyermeke is. Szívét-lelkét beleadja, ő maga is benne él, ezért pontosan úgy szeretne vele eldicsekedni, mint a saját édes kisbabájával, akiben rengeteg örömét leli, nemcsak ő, hanem mindenki, aki szereti a gyermekeket. Jól lehet minden szerző médium, hiszen hallja a hangot, és érzi, hogy le kell írnia, mert az valami küldetésféle és talán másoknak is hasznára lehet, akik ilyen módon nem képesek venni a jeleket, de meg tudják érezni az olvasás közben átélt érzelmeiken keresztül.
A fenti sorok igen sok kérdést felvetnek az emberekben…
Mi az a hang, amit hall a szerző?
Mostanában például egyre több helyen olvashatjuk, hogy az Univerzum üzen, vagy elintézi nekünk, de mi, vagy ki az az Univerzum és ki működteti?
Ha azt mondjuk erre, hogy minden energia, akkor azon morfondírozunk, hogyan lehetséges?
Ez az energia céltalanul, személytelenül lebeg a levegőben? Ha pedig az energia egy vagy több személy, akkor mi célból foglalkozik velünk, miért pont nekünk üzen?
Ki üzen és miért?
Ki az Isten? Kik az angyalok és az egyéb szellemi segítők?
Mit jelent a kérd és megadatik?
Hogy jön mindez az íráshoz és az olvasáshoz?
Az energia tudattal rendelkezik, tehát van személyisége és azáltal vagyunk egyek vele, hogy ugyanabban a mezőben kapcsolódunk össze, közös a forrás, ugyannak a játéknak az alkotóelemei vagyunk, egy bölcsőben ringunk, ugyanaz az erő működtet minket. Minden olyan fenn, mint lenn, mindünknek van saját személyisége és feladatköre, akárcsak szellemi segítőinknek és ezt az elvégzendő dolgot a legfelsőbb Teremtőtől kaptuk, mi több, önként vállaltuk. Szellemi segítőink létező lények, pusztán annyiban különböznek tőlünk, hogy számunkra látható fizikai testük nincsen (pedig az is energia), és ők szellemileg fejlettebb szinten rezegnek, ahová majd mi is eljutunk, és akkor majd mi is taníthatunk tőlünk alacsonyabb rezgésű lényeket. Mindegy milyen nevet adtunk nekik, lelkünk mélyén mindig is tudtunk róluk, érezzük őket. Velünk együtt alkotják a látható és a láthatatlan, de érezhető Univerzumot. Jeleket küldenek, álmokat, és olyan véletlennek tűnő nem véletleneket, melyekkel terelnek minket utunkon, hogy végül beteljesíthessük karmánkat, ha hajlandóak vagyunk elfogadni és megtenni a szükséges lépéseket. A hangok és a jelek egyfolytában benne rezegnek, pulzálnak a levegőben, az Univerzumnak nevezett csodálatosan összerendezett, összefüggő tudathalmaz, amibe mi is éppúgy beletartozunk, így beszélget mindenkivel, a kérdés tehát soha nem az, hogy kivel, hanem, hogy ki hallja meg. Talán egyszerre többen is, vagy talán éppen senki sem, ez a rezgésszinttől, a befogadó képességtől, ráhangolódástól függ, mint ahogyan az is, milyen hangot hallunk. - Néhányunk szerint nemcsak a „jó” oldal igyekszik üzenni, néha félreértelmezhetjük a jelet, vagy saját rezgésszintünkhöz mérten talán éppen a „rossz” hangot halljuk meg, vonzzuk be. Itt felmerül a kérdés, létezik-e a rossz, vagy mindennek a megtapasztalására szükségünk van ahhoz, hogy végül eljussunk a legmagasabb rezgésbe? Az utóbbi…
Öröktől fogva örökké, minden pillanatban végtelen féle alakban jelennek meg a jelek, az egész világmindenség üzen, hallgassunk, figyeljünk és legyünk türelmesek, mert lehet a következő dalban felhangzanak a várva várt szavak, ott lesz a válasz egy újságcikkben, egy könyvben, versben, filmben, személyben, a folyó suttogásában, az óceán mormolásában, vagy a szellőben, mely a fülünkbe dúdol.
Mint tudjuk, minden energia, az pedig egyfolytában mozog, rezeg, változik, mozgása által hangokat bocsát ki magából. Az energiahalmaz rezgése az a hang, amit hallhatunk, maga a sugallat, az ihlet, az pedig szüntelenül szól mindenkihez! Miért szavakban halljuk?
Nem biztos, hogy szavakban, de csak úgy tudjuk felfogni, érteni, továbbítani, arra vagyunk hangolva, kódolva, akár egy adó-vevő, tehát mi éppúgy üzenünk! Az üzenetek érzéseken keresztül érkeznek a szívünkbe, majd onnan haladnak tovább az agy felé, ahol megfogalmazódik belőle a gondolat, amit már szavaknak hallunk, ezért, ha tudni akarjuk, mit jelentenek nekünk, figyeljük meg, milyen érzéseket keltenek bennünk. Mindez azonban olyan gyorsan történik, a pillanat törtrésze alatt, azaz azonnal, hogy észre sem vesszük, és azt hihetjük, magát a hangot hallottuk. Az érzéseket olykor nehéz felfedezni és önmagunkra vonatkozóan lefordítani, gyakran még nehezebb tudomásul venni a jelentésüket, vagy azt, mire akarnak tanítani, viszont éppen a legmélyebben megbúvó érzések rejtik a számunkra legmagasztosabb igazságot. Az érzések a legtisztább üzenetek, a lélek, a szív nyelve, melyet nem szavak alkotnak, sőt a szavakra rakódott egyedi jelentések miatt nehéz átadni, ezért az olvasónak is értővé kell válnia az érzésekre, hogy pontosan tudja venni a jelet, amit egy írás közvetíteni szándékozik. Már tudjuk, hogy egy írásban ezerféle üzenet rejlik, attól függően, ki olvassa és mikor, mindenkinek mást jelentenek. Még egy emberöltő alatt többször elolvasott műben is mindig mást fedezhetünk fel, a közben szerzett saját tapasztalatok, vagy rezgésszint emelkedés miatt. Életünk minden pillanatát átitatják a lélek nyelvének ki nem mondható szavai, bennünk rezegnek, nekünk, értünk, rólunk szólnak, ezeket sugározzuk ki magunkból és adjuk át a környezetünknek. A „kérd és megadatik” igazsága itt válik érthetővé, hiszen ha üzennek, halljuk, ha üzenünk, azt hallják, ha kérdezünk, felelnek, minden akcióra van reakció, tehát oda-vissza működik. Testünk közvetít, akár az író, aki katalizátor az ég és föld, a fenn és lenn, a hang és az olvasó között. Egy értő, figyelmes, érzékeny olvasó szíve a szavakat lefordítja érzésekre, így élheti át az igazi lélekérintést.
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése