Hazugság

Vad, dölyfös indulatokon
átcsapnak kusza hullámok,
s a szeretet úgy hányódik, vetődik,
mint felborult, törött csónakok.
Sziklákról, partról íme, a Roncs
megáll és álnokul vissza-visszatér
míg a Szeretet, öngyilkos hevében,
már élni sem akar, semmit se remél.
A partig még látni, de oly nagy a csend!
Beborítják tajtékos fellegek,
és mikor hullám s felhő összeér,
a végtelen a percben elmerül.