Babits Mihály írja A magyar jellem című művében: „A csodát már nem is tudjuk nélkülözni, kell az, mint a mindennapi kenyér.” Ahogy kell nekünk legalább évente egyszer karácsony misztériuma és csodája. Kellenek azok a pillanatok, amikor a mindennapi pofonok völgyéből, a mindennapi kényszerekből, realitásokból fölül emelkedhetünk.
A Biblia szerint, most a vallási vonatkozásoktól eltekintve, az emberiség mentális és kultúrtörténetében az első nagy teher- és próbatétel, hogy a testvérgyilkos Káin gyermekei vagyunk.
Az emberiség mentális és kultúrtörténetének másik kezdő sarokpontja, amikor Poncius Pilátus római helytartó kérdésére, hogy kit ne büntessen meg, Barabást vagy Jézust, a tömeg Barabás nevét kiáltotta. Ezt követően feszítették keresztre Jézust.
Ezzel a két tehertétellel élünk ma is. Büntetünk és elszenvedünk, Barabást kiáltunk, holott Jézust szeretnénk, dönthetnénk jól is, mégis rosszul döntünk rendre és rendszeresen.
Hát ezért, ezért is kellenek a mindennapjainkban a csodák. Azért, hogy elviselhetőbb legyen ez az egész. Aztán amikor szembesülünk karácsony misztériumával és csodájával, a kis Jézus születésével, egy pillanatra, legalább egy pillanatra szembesüljünk önmagunkkal is.
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése