Nyomozati anyag

A dátumra nem emlékszem.
A napra is alig. Talán szombat.
Apa kis csomaggal kezében a
kapuban elém áll, hadarni kezd,
mutatja a meleg ruhákat a
feltépett csomagból, feladja rám,
kemény, csikorgó tél van, az utcák
fagyottak, legalább hét síkos járdán kell
óvatosan túljutnunk, hogy a meleg
lakásba lépve, eltelve
sütemények illatával, fáradtan
a nagy fotelbe zsuppanjak, s még
könyvet is kapok, hálatelt szívvel
megköszönve a Mikulásra gondolok,
nem hiszek már benne, nem is fogok.

Ha mélyre megyek az emlékezet
Kótyagos hullámrácsai közé,
bizonyos, Mikulás volt, vagy előest, az
iskolában nincs csomag, majd. Később.
A könyv puhafedelű, regény,
gyerekekről és vasútról szól, szaga
máig az orromban, miként idő és
tér keveredik kényem, szeszélyeim
szerint.

Lehetett volna karácsony, de
addigra elolvadt a hó, az
ajándékok előkerültek, s
narancs, banán és füge szaga
lengte be a lakást; a
könyvet újraolvasnám, emlé-
keim változatlanok lennének
az eldőlt fáról, apám dühéről
és mosolyáról, varrogató anyámról, a
járdaszéli kéregetőkről, kikre akkor
soha nem gondoltunk; halat nem ettem,
bejglit sokat, és jöttek még más
könyvek is, de a forró emlék
úgy maradt, illat, papír és
a szétfoszló történet szépséges
romjai.