A Csend

A Csend merengve ült
régi kőkeresztjén.
Tollászkodva, vén madárként,
ki látogatja majdani helyét,
harsányan bújt meg a sírók
reszkető könnycseppjeiben,
a sírásók izzadságszagában,
s hullt maga is a lehulló
koporsón koppanó
kemény göröngyökben.
- Uhu-hu, uhu-hu,
rikkantott akkor egy éji madár,
s a Csend riadtan takarodott el:
összeszedte magát a
könnycseppekből,
az izzadságból,
a kőkeresztről,
mert mindennél riasztóbban
érkezett meg a valódi halál.