Felismerés (javított)

Szólnak, mert joguk az emberhez embernyelven
szólni, és járnak, mint ártatlan angyalok ránk
tündökölni, kántálnak kórusban, ó világi tisztek,
pléh hangú torokkal kristályként csengnek,
hogy kemények vagyunk, és haladunk, közben
elménk meg bezárva, s a zárkánkban telnek a
priccsek, s míg alszunk ránk nőnek nehéz bilincsek.
A zengő érc csak tompán kolompol, hangjuk ál,
és mégis dorombol, a pengő cimbalom húrjai
drótköteggé nőttek, s lám szeretet nincs, mert
mindent feléltek. Prófétaságuk a tudomány összes
titkait bírja, létük hátán csillogó a mindenhatóság
zsírja. Hitük mozgathat hegyeket, járhatnak mezítláb
nyílt tengeren, ajkuk hideg és üres, csak fecsegés
paplan, hazugság ágyon, áltatás falú menhelyen.
Ha szétosztanák is mindenük, s átadnák lelküket örök
örömnek, nem vennénk el, mert ott lapul bennük a
büszke gőg, mindent csak önnön fényükre tesznek.
A szeretet türelmes? Mi várunk.A szeretet jóságos?
Hát nem gyalázunk.A szeretet nem féltékeny rájuk.
Mi nem kérkedünk azzal, hogy nélkülünk mély lenne
az árok, és nem vagyunk kevélyek, csak egyenlő
jogot kérünk, ha mondjuk is csak titokban, egymásközt
sírjuk, hogy félünk. A szeretet valahol elmaradt, az arany
út közepe sáros, a tetteink értéke semmi lett, a sötét
befelé haladva sötétebb, csak felismerésünk lett világos.