Hétfő

Hajnal vérzik a reggel szuronyhegyén,

ébred a város. Kicsordul a csend

színig megtelt dögkútja, és a rend

a növekvő zajban nem marad helyén.

Szél támolyog a panelházak között,

áznak az elárvult játszóterek,

a percek, mint széthulló gyöngyszemek,

tűnnek el most a park bokrai mögött.

Monoton lüktetésbe kezd az utca,

mintha egy végtelen gyártósor volna,

villamosok, trolik futnak szememben.

Egy busz beáll, a megálló kiürül,

a hétfő újra a tér fölé feszül,

és győzelmet arat megint felettem.