hatvanas évek fülébe
sárga villamos csilingel
kócolt áramszedőjére ül
kiismerhetetlen mosollyal a holnap
peronon vörös ajkú kalauznő
lyukaszt jegyet
csengő kanócát rántva harsogja
lépcsőkön kapaszkodjanak
mehet
nyomában macskakövek közt
sínek sikongnak
fapadon szerelmes szemekkel
vállamnak dől s hogy pirulok
továbbidőz egy plátói sóhaj
csicsergő gyerekek hangjában
karton ruhába öltözik a múlt
míg keserű mandula illatú éjfél vár
hajnali lombsusogásra
a világ szíve is halkan dobban
a folytatásban
mint érett gyümölcs terített ponyvára
ismétlődő évszakok peregnek
megállás-nélküli emberöltő-képek
köztük sejlik én is ott vagyok valahol
e folyton-születő nyüzsgésben
tétova jövő kosarában
kihűlt csillagok fénye bújik
fekete kérdőívek
de hiába rajzolom rájuk
filccel a választ
még körvonalakat sem láttat'
a majdanit
meg sosem értem
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése