Úton

Úton a pusztában, ahol a csend hazája vár
Lassan letelepszek egy odvas fa tövébe
Elszállt már felettem a késői nyár
És lassan érek a tél melegébe

Hó, és fagy van, egy farkas ordít
És a csengő kolompol vadul
Szívemben pedig a baj süvít
És mellettem a csend elvonul

Süket lennék, és vak ha nem látnám
Hogy körülöttem minden holt
És őrült lennék ha azt gondolnám
Hogy talán minden nyugodt

A tó jeges, a hal mélyen alszik
Csak néha egy halk roppanás hallatszik
És mélabúsan cammogok a télbe
Aminek talán sose lesz vége...