Ha elhagytak is, s a remény néma árnya
többé már nem vetül életem fájára,
ha százszor is üvölt lelkemből a magány:
Te mindig velem vagy, mindenható Atyám.
Hogy jöhetnék eléd, én, a bűnös, céda
ki lelkem eladtam sok-sok hamis célra?
Könnyeimmel, íme, lábadat öntözöm,
s bűneimet bánva lelkemet kiöntöm:
tisztíts meg izsóppal, és én megtisztulok!
Többé szeretetet mástól nem koldulok.
Mint királyi gyermek, magam méltósága
hirdeti fenséged, nagyságod a mába'.
Átkozott mind, aki embertől vár jóra:
az emberi szív és indulat csalóka!
Ma még szeret, holnap: könnyű szívvel vet el,
nevet ad a mának, gúnyt űzni se restell,
de Te, Atyám, tudom, sosem hagysz el engem,
mert Te nem olyan vagy, mint sokszor az ember,
Tenálad az igen valóban igen lett,
s adtad minékünk a legnagyobb Igened.
Fogadd hát hálámat, szívemből szól e dal,
Veled az élet bár küzdelem: diadal!
S míg itt még harcolnunk, küzdenünk kell egyre,
Reménységünk vezet Hozzád el a Mennybe.
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése