Már későre járt, a múló délutántól a nap is elköszönni készült a tenger hullámtalan horizontjába merítkezve. A Colonia Nicolot megkerültem, így értem a városi szeméttelep közelébe, mikor az autóból szemlélődve, egy kisebb magaslatról megpillantottam kicsi lányom, Annát.
Nem láttam egyedül. Lenn kuporgott, egy homokban fekvő, távolról is magyarázhatatlanul varázslatos, hosszú fehér ruhát viselő nő mellett. Furán körbeölelve, a hátához érintette az ajkát, úgy a lapockája környékén… Mintha gyermeki csókokkal gyógyított volna rajta valamit… És mintha a hangját hallottam volna közben. Különös, mert suttogott.
– Késtem, angyalom…
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése