Okulás

Kiváló és ismert művészettörténész, kurátor asszony biztatott - az éppen bezárt tárlatom után -, hogy az újabb bemutatóra keressek otthonosabb helyet képeimnek.
        Szót fogadtam, s elmentem lakóhelyemen egy közeli kulturális intézménybe. Ott hivatkoztam is ugyan pártfogómra, ám ajánlása sajnálatosan nem sokat ért.
        Az éppen kiállítás rendezésével foglalatoskodó hölgy rám nézett, s ez mindent eldöntött. Elhárító szavakat mondott arról, hogy nekik megvan a célközönségük, ahhoz kell alkalmas látnivalóról gondoskodnia.
        Hallgattam bután a tájékoztatást - hogyan kerülhetett ide ez a műszó?! -, hebegtem egy keveset, majd eltűntem a színről, mintha ott se lettem volna.
        Tanulságul azért szolgált e látogatás. Tetszik vagy sem: meglátszik az emberen - korán, külsején, beszédmódján stb. -, hogy milyen lehet, mint alkotó. Hát még, ha az ismeretlenségből rukkol elő!
        Magabiztos felmérése alapján, e művészeti munkatárs ugyan miért lett volna kíváncsi a szerényen távol lévő képeimre?
        Ha egyszer úgysem  lehetek célközönségének megfelelő!