Tavaszhoz

Friss illat ébreszt csillag cserfesen,
beletúrnak hajamba a fagyok.
Oszlik az éj, ringatsz szellő-csendesen,
ölbe vesznek kamaszlány-hajnalok.

Türelmem fogy, amit adsz, még törékeny
rügy-melegen lüktet át szívemen,
hogy napközelbe érjek fénykötélen   
hozzád, ha már nincs mit veszítenem.  

Nem tudom, mivé lesz a Föld általad,
míg kibontod aranypitykés tüllruhád
virág szirmait a hosszú tél után,

csak azt, hogy kellesz, akkor is ha ég zeng    
s megrövidíti életed a végzet,
hogy még így is a szívembe zárjalak.