Hópihetánc

Hópihe-lábon lépked
az ezüstruhás délceg,
mosolyogva tart felém.

Járása víg röppenet,
bukfencezve felnevet,
mikor könnyed táncba kér.

Ringunk a szikra tájban,
majd egyre szaporábban
húzza a ritmust a szél.

Csipke hajunk az ágon,
citerázik a fákon
megannyi cinke legény.

Téli fény sugarában,
keringőnk morajában
derűsen pattan a dér.

Pörgünk a bűvöletben,
ragyogó hóesésben,
hűs világunk tetején.

Hirtelen szélcsönd támad,
a táncunk is alábbhagy,
tapsvihar szakítja szét.

Páholyból lesnek minket,
lehulló terveinket
puha álmok szőnyegén.