Vonat

A peronon állok, arcomba süvít a szél,
egy vonatot várok, ami a máról zenél.
Halkan érkezik majd, dalát csak én hallhatom,
várok, és hogy létezik? - azt még nem is tudom.

Üres fülkéiből félszeg homály integet,
szűk folyosóján táncolva magány lépeget,
s a dalt a sárga fényű éjben -így képzelem-,
a pislogó lámpák adják hozzá szüntelen.

Kilincstelen ajtóin a huzat hegedül,
néha a kopott ülésre roskad egyedül,
karcos ablakaiban csüngő szellemfények,
mint fáradtan sóhajtozó torz tükörképek.

Füttyszóval jelzi, jön! Érzem, bensőm megremeg,
de továbbrobog épp úgy, ahogy megérkezett.
Körbenézek, senki nincs, és nekem nincs jegyem;
és én sehol sem vagyok ezen az éjjelen.