Hajnali tüzek

Hol az éj s a hajnal
már majdnem összeér,
itt ülök a sóhajtásnyi időn,
milyen nehéz tud lenni
a lüktető húsdarab,
mely könyököl a tüdőn.
Minden lélegzet,
minden dobbanás
a fájdalom fájára vés egy  jelet,
könnyeimen megcsillan
majd  földre zuhan a fény,
ami megfesti az eget.
Felhők izzanak
majd lángolnak a fák,
pipacstól gyúl a búzatábla,
lobogva ég az egész  világ,
de összes tüze
csak egy gyertya lángja.
A legnagyobb tűz,
mi kegyetlenül éget,
itt rejti a lüktető húsdarab,
ami lobog szüntelen
s ha itt hagy az éj, a hajnal
ő akkor is marad.