Megalázottan (Azidegenség szörnye)-javított írás
Állomás következik !- kiáltásra és ajtó döngetésre riadt fel a lány. Az utasok zajosan, kapkodva, vörös szemekkel szedték le csomagjaikat, s tódultak az ajtó felé. A lány lopva a tükörbe pillantott, majd utánuk sietett. Kíváncsian, visszafojtott örömmel bámult ki az ablakon. Villanyoszlopok, gyárkémény, házak suhantak el a hajnali szürkületben. Lassított, majd nagy csikorgással megállott a vonat. Ideges tolongás, hangzavar, s már a peronon állt. Ment a tömeg után lépcsőkön le, lépcsőkön fel. S ekkor eléje tárult a Város, álmai, reményei városa ! Mennyit tanult, hogy ide jöhessen, gondolta, s megkönnyebbült szívvel elindult az úton. Az ébredő város zaja, az ódon nagy házak elkápráztatták a kisvárosi lányt. Valami boldogság áramlott szét benne. Mire felócsudott , már ott állott az egyetem épülete előtt. Csodaszép volt! Kis vaskerítés mögött keskeny macskaköves járda futott az ajtóig. Félénken nyitotta ki a az ajtót. Hatalmas lépcsők futottak minden irányba. Melyiken induljak? Merre van a beiratkozó, ijedezett . Meglátta az egyenruhában állingáló portást.
-Szeretnék beiratkozni . Merre menjek?- kérdezte tőle.
- Balra, majd egyenesen előre. Érti , amit mondok?
-Igen , értem- motyogta a lány.
És elindult. Sietős léptekkel vidám fiatalok jöttek utána. Ki csomagokkal , gyűrött arccal, ki anélkül frissen, derűsen. És csevegtek, Ki így, ki úgy. A lány hallgatta őket. És értette a beszédet. Gyomrából a szorongás eltűnt, s a szíve se kalimpált már annyira. . Amire odaért már hosszú sor kígyózott előtte. Magában fogalmazgatta mondanivalóját, keresgélte a helyes szavakat, figyelt a ragozásra is. Odahaza dicsérték nyelvtudását, most mégis mintha gombóc akadt volna a torkán! Végre rákerült a sor.
-Jó napot kívánok! Szeretnék beiratkozni… De nem fejezhette be, közbevágott az ablak mögött ülő nő.
-Magyar szakra?
-Igen- szinte suttogta a lány, s a szíve rettentően meglódult.
-Gondoltam- vetette oda foghegyről a nő, majd szúros szemekkel végig mérte.
-Tessék, töltse ki, adta ki mogorván a papírokat. Pedig addig mindenkire mosolygott. Pirosság öntötte el a lányt. Tudta szerint nem vétette el a szavakat. Talán a kiejtése árulkodott!
Az asztalnál többször is elolvasta az iratokat. Csak el ne rontson valamit! Belepirosodott a nagy igyekezetbe. Megfontoltan töltötte ki az íveket. Egy kérdésnél, mint a döbbenet, megállt a keze. Soha nem hallott szó állt a kérdésben! Patakokban csorgott róla a veríték. Szorongva fordult segítségért a mellette ülőhöz. Az csak bámult rá meredt szemekkel. Nem válaszolt.
Összeszorult szívvel ment vissza az ablakhoz. Érdeklődni. A nő kelletlenül válaszolt.
Beírta a választ, majd átnyújtotta a papírokat. Az hosszan, komoran vizsgálgatta az iratokat.
-Jól van- mormogta.
A lány fellélegzett. Kövér verítékcseppek gyöngyöztek a homlokán.
Állomás következik !- kiáltásra és ajtó döngetésre riadt fel a lány. Az utasok zajosan, kapkodva, vörös szemekkel szedték le csomagjaikat, s tódultak az ajtó felé. A lány lopva a tükörbe pillantott, majd utánuk sietett. Kíváncsian, visszafojtott örömmel bámult ki az ablakon. Villanyoszlopok, gyárkémény, házak suhantak el a hajnali szürkületben. Lassított, majd nagy csikorgással megállott a vonat. Ideges tolongás, hangzavar, s már a peronon állt. Ment a tömeg után lépcsőkön le, lépcsőkön fel. S ekkor eléje tárult a Város, álmai, reményei városa ! Mennyit tanult, hogy ide jöhessen, gondolta, s megkönnyebbült szívvel elindult az úton. Az ébredő város zaja, az ódon nagy házak elkápráztatták a kisvárosi lányt. Valami boldogság áramlott szét benne. Mire felócsudott , már ott állott az egyetem épülete előtt. Csodaszép volt! Kis vaskerítés mögött keskeny macskaköves járda futott az ajtóig. Félénken nyitotta ki a az ajtót. Hatalmas lépcsők futottak minden irányba. Melyiken induljak? Merre van a beiratkozó, ijedezett . Meglátta az egyenruhában állingáló portást.
-Szeretnék beiratkozni . Merre menjek?- kérdezte tőle.
- Balra, majd egyenesen előre. Érti , amit mondok?
-Igen , értem- motyogta a lány.
És elindult. Sietős léptekkel vidám fiatalok jöttek utána. Ki csomagokkal , gyűrött arccal, ki anélkül frissen, derűsen. És csevegtek, Ki így, ki úgy. A lány hallgatta őket. És értette a beszédet. Gyomrából a szorongás eltűnt, s a szíve se kalimpált már annyira. . Amire odaért már hosszú sor kígyózott előtte. Magában fogalmazgatta mondanivalóját, keresgélte a helyes szavakat, figyelt a ragozásra is. Odahaza dicsérték nyelvtudását, most mégis mintha gombóc akadt volna a torkán! Végre rákerült a sor.
-Jó napot kívánok! Szeretnék beiratkozni… De nem fejezhette be, közbevágott az ablak mögött ülő nő.
-Magyar szakra?
-Igen- szinte suttogta a lány, s a szíve rettentően meglódult.
-Gondoltam- vetette oda foghegyről a nő, majd szúros szemekkel végig mérte.
-Tessék, töltse ki, adta ki mogorván a papírokat. Pedig addig mindenkire mosolygott. Pirosság öntötte el a lányt. Tudta szerint nem vétette el a szavakat. Talán a kiejtése árulkodott!
Az asztalnál többször is elolvasta az iratokat. Csak el ne rontson valamit! Belepirosodott a nagy igyekezetbe. Megfontoltan töltötte ki az íveket. Egy kérdésnél, mint a döbbenet, megállt a keze. Soha nem hallott szó állt a kérdésben! Patakokban csorgott róla a veríték. Szorongva fordult segítségért a mellette ülőhöz. Az csak bámult rá meredt szemekkel. Nem válaszolt.
Összeszorult szívvel ment vissza az ablakhoz. Érdeklődni. A nő kelletlenül válaszolt.
Beírta a választ, majd átnyújtotta a papírokat. Az hosszan, komoran vizsgálgatta az iratokat.
-Jól van- mormogta.
A lány fellélegzett. Kövér verítékcseppek gyöngyöztek a homlokán.
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése