Rés

Talpra késztet az álom,
hanyatt dőlve is fázom.
Körben a szűzi szántás,
fiktív a Holdra szállás.

Az ég vasporát hinti,
nehéz így benne hinni.
Kifordult szem a kétség,
nézi önmaga végét.

Ruhám alkonyban szárad,
jéggé nyalom a számat.
Dermedt ujjakon órák,
vérből kinövő rózsák.

Hangtalan ül a járdán
lidércpár, tapsra várván.
Világom élet-üszkön,
reggelre el kell tűnnöm.