Egyszer volt, hol nem volt, volt az erdő mellett egy kis kunyhó. Abban lakott egy szegény asszony. Annyi gyereke volt, mint a rosta lika, még egyel is több. S olyan szegények voltak, mint a templom egere. Hol volt mit enniük, hol nem. Szerencsére volt egy tehenük. A tehénke naphosszat az erdőn legelészett, csak estére került haza. Otthon aztán megfejte a szegény asszony, s jól lakatta a gyerekeit. Cirogatták, kényeztették is eleget ezért. Hanem aztán egyik este hiába várták. Nem jött haza a tehénke. Sírni kezdett a szegény asszony, sírtak - ríttak a gyerekek is. Mi lesz most velük? Éhen fognak veszni!
Mit volt mit tenni, elindult az asszony az erdőbe megkeresni a tehenet. Sötét volt már, de egyre beljebb ment a sűrűbe, s szólongatta a tehenet. De semmi választ nem hallott.
Hogy, hogy nem, egyszer csak útjába került egy sánta róka.
- Hova mész, te szegény asszony? - kérdezte.
- Jaj, kedves Róka, megyek megkeresni a tehénkém. Nem tért haza estére, s éhesek a gyerekeim – panaszolta az asszony.
- Ne menj, te szegény asszony. Elfogta tehened az erdő gonosz boszorkánya. Nem hiszem, hogy visszaadja.
- Engedj utamra, kedves Róka, éhen veszünk nélküle .
- Menj hát, szegény asszony – sóhajtott a róka. Járj isten hírével !
Ment, mendegélt tovább a szegény asszony árkon - bokron át. Egyszer csak elébe került egy szarvas.
- Fordulj vissza, te szegény asszony! Nagy veszedelem leselkedik rád a sűrűben.
- Nem lehet, kedves Szarvas , haza kell vinnem a tehénkém, hadd ehessenek a gyerekeim –siránkozott az asszony.
- Eredj hát, szegény asszony , de nem hiszem, hogy a boszorkánynak megesik a szíve rajtad -mondta a szarvas, azzal tovaszökkent.
Ment , mendegélt, hegyen-völgyön keresztül az asszony . Egyszer csak útját állta a fenyő.
- Ne menj tovább egy tapodtat se, szegény asszony ! A gonosz, vén boszorkány csak bajt hoz reád.
- Jaj, mennem kell, kedves Fenyő. Nem hagyhatom éhen veszni a gyerekeim. Haza kell vinnem a tehenem.
- Hát menj, ha menned kell, de légy óvatos ! - figyelmeztette a fenyő.
Sokáig ment a szegény asszony. Tüske megtépte, ág megszaggatta, de ment tovább, egyre beljebb az erdőben. Egyszer csak valami fény villant a szemébe. Arra vette hát az irányt, s uramfia, még a tehénke nyakában levő kolomp hangját is hallani vélte. Hej, de megörült a szegény asszony! Megszaporázta lépteit. S megpillantotta a tűz mellett a tehénkét. Mellette egy vénséges vén boszorkány kavart valamit a kondérban.
- Adjon Isten, öreganyám – köszönt illendően a szegény asszony.
- Szerencséd, hogy öreganyádnak szólítottál – mondta a boszorkány –Már vártalak.
- Add vissza a tehénkémet, hogy megetethessem a gyerekeim! – kérlelte a vén boszorkányt az asszony.
- Hihihi…, hihihi … - kacagott rikácsolva a boszorkány- visszaadom, hogyne adnám. De váltságdíjat kell fizetned érte!
- Miből fizetnék, hisz semmim sincs a tehénkémen meg a gyerekeimen kívül – sírt keservesen az asszony.
De a vén csoroszlya nem tágított.
- Akkor add nekem az egyik lábad. Az enyém már nagyon fáj, nehezemre esik vele a járás.
Nem volt mit tennie a szegény asszonynak. Lenyisszantotta hát a bal lábát, hogy éhen ne vesszenek a gyerekei, és odaadta a tehénért .
Aztán boldogan csetlett - botlott egy lábán hazafelé a tehenével. Az úton megsiratta őt a róka, a szarvas és a fenyő is. De legalább nem halnak éhen a gyerekek, aztán meg fél lábbal is lehet élni …
Hej, de megörültek a gyerekek a tehénkének! Az asszony megfejte, jól laktak az édes tejjel, majd álomba szenderültek.
Másnap reggel az asszony csodálkozva látta, hogy megvan mind a két lába. Szárnysuhogást hallott az ablaknál. Odanézett. Épp akkor repült ki a nyitott ablakon az erdő jó tündére. És ott állt a sánta róka, a szarvas és a fenyő is. Majd elindultak az erdőbe.
Mit volt mit tenni, elindult az asszony az erdőbe megkeresni a tehenet. Sötét volt már, de egyre beljebb ment a sűrűbe, s szólongatta a tehenet. De semmi választ nem hallott.
Hogy, hogy nem, egyszer csak útjába került egy sánta róka.
- Hova mész, te szegény asszony? - kérdezte.
- Jaj, kedves Róka, megyek megkeresni a tehénkém. Nem tért haza estére, s éhesek a gyerekeim – panaszolta az asszony.
- Ne menj, te szegény asszony. Elfogta tehened az erdő gonosz boszorkánya. Nem hiszem, hogy visszaadja.
- Engedj utamra, kedves Róka, éhen veszünk nélküle .
- Menj hát, szegény asszony – sóhajtott a róka. Járj isten hírével !
Ment, mendegélt tovább a szegény asszony árkon - bokron át. Egyszer csak elébe került egy szarvas.
- Fordulj vissza, te szegény asszony! Nagy veszedelem leselkedik rád a sűrűben.
- Nem lehet, kedves Szarvas , haza kell vinnem a tehénkém, hadd ehessenek a gyerekeim –siránkozott az asszony.
- Eredj hát, szegény asszony , de nem hiszem, hogy a boszorkánynak megesik a szíve rajtad -mondta a szarvas, azzal tovaszökkent.
Ment , mendegélt, hegyen-völgyön keresztül az asszony . Egyszer csak útját állta a fenyő.
- Ne menj tovább egy tapodtat se, szegény asszony ! A gonosz, vén boszorkány csak bajt hoz reád.
- Jaj, mennem kell, kedves Fenyő. Nem hagyhatom éhen veszni a gyerekeim. Haza kell vinnem a tehenem.
- Hát menj, ha menned kell, de légy óvatos ! - figyelmeztette a fenyő.
Sokáig ment a szegény asszony. Tüske megtépte, ág megszaggatta, de ment tovább, egyre beljebb az erdőben. Egyszer csak valami fény villant a szemébe. Arra vette hát az irányt, s uramfia, még a tehénke nyakában levő kolomp hangját is hallani vélte. Hej, de megörült a szegény asszony! Megszaporázta lépteit. S megpillantotta a tűz mellett a tehénkét. Mellette egy vénséges vén boszorkány kavart valamit a kondérban.
- Adjon Isten, öreganyám – köszönt illendően a szegény asszony.
- Szerencséd, hogy öreganyádnak szólítottál – mondta a boszorkány –Már vártalak.
- Add vissza a tehénkémet, hogy megetethessem a gyerekeim! – kérlelte a vén boszorkányt az asszony.
- Hihihi…, hihihi … - kacagott rikácsolva a boszorkány- visszaadom, hogyne adnám. De váltságdíjat kell fizetned érte!
- Miből fizetnék, hisz semmim sincs a tehénkémen meg a gyerekeimen kívül – sírt keservesen az asszony.
De a vén csoroszlya nem tágított.
- Akkor add nekem az egyik lábad. Az enyém már nagyon fáj, nehezemre esik vele a járás.
Nem volt mit tennie a szegény asszonynak. Lenyisszantotta hát a bal lábát, hogy éhen ne vesszenek a gyerekei, és odaadta a tehénért .
Aztán boldogan csetlett - botlott egy lábán hazafelé a tehenével. Az úton megsiratta őt a róka, a szarvas és a fenyő is. De legalább nem halnak éhen a gyerekek, aztán meg fél lábbal is lehet élni …
Hej, de megörültek a gyerekek a tehénkének! Az asszony megfejte, jól laktak az édes tejjel, majd álomba szenderültek.
Másnap reggel az asszony csodálkozva látta, hogy megvan mind a két lába. Szárnysuhogást hallott az ablaknál. Odanézett. Épp akkor repült ki a nyitott ablakon az erdő jó tündére. És ott állt a sánta róka, a szarvas és a fenyő is. Majd elindultak az erdőbe.
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése