Fél év múlhatott el, amióta meghalt a felesége, amikor idős Barta István közölte egyetlen fiával, hogy szándékában áll újra megházasodni, mégpedig nem is akárhogy.
– Hát hogy, apám? – kérdezte kíváncsian a fia.
– Eddig vén feleségem volt, most fiatalt veszek!
– Nacsak na! Ugyan biza melyik fiatal leány menne magához, ha csak nem vajegy vak?
– Vigyázz a szádra, kölyök! Meglásd, hamarabb kapok én fiatal lányt hatvanöt évesen, mint te, aki még harminc se vagy!
Barta Pista bá, mert így szólították a faluban, szavát betartva, sorra járta a leányos házakat, feleséget keresett magának. Volt, ahonnan a lány apja kergette el, volt úgy is, hogy a leány adta ki az útját csúfondáros szavakat kiabálva utána. Így ment ez egy darabig, míg elfogytak a kérni való lányok a faluban, de a deres hajú, mindenáron fiatal feleségre vágyó férfi, nem nyugodott bele a sikertelenségbe.
Virágzott az orgona, amikor egy vasárnap reggel a ládafiából elővette ünneplő ruháját, kifényesíetette csizmáját, és megint elindult feleséget keresni most már a szomszéd faluba. Amióta rájött a nősülhetnék, mindenki rajta fente a nyelvét:
– A vén kujonnak elment a sütnivalója! Úgy látszik, nem volt elég a felesége mellett félrejárni, idegen surgyékon hálni, most vénségére teljesen elment az esze!
– Hallod-e, Isti? – hergelték a fiát is, – apád kettőtöknek hozza a menyecskét…! Na mi van? Ne kapkodj a vasvilla után! Jó dógod lesz, esténként nem kell a faluban kujtorogj…
Amint a csorda hazajött a legelőről és végeztek a körülötte lévő teendőkkel, az asszonyok tiszta kötényt kötöttek, a férfiak pipára gyújtottak, aztán kiültek házuk elé a padra és vártak. Közben folyt a terefere, a találgatás: Vajon hoz-e magának asszonyt ez a „bolondforma”?
Még nem hajlott sötétedésre a nap, amikor meglátták Barta Pista bát, aki piros szegfűvel a gomblyukában jött hetykén a főúton, mellette a lány, akit menyecskéjéül választott a szomszéd faluban.
– Hinnye, az áldóját! Jönnek! – elevenedtek meg a padon ülők. Kapuk nyíltak, és egyhamar még több szájtátó jelent meg a falu főutcáján.
– Jó estét, Barta bá’! – köszöntötték az emberek a megszokott módon, de köszönésük mögött ott bujkált a kötekedő kedv.
– Adjon Isten! – felelt ő elégedett vigyorral a bajusza alatt.
– Látom, rózsabimbót szakasztott! Hát van-e illata? – próbálkoztak a merészebbek.
– Majd kinyílik, s lesz neki! – hangzott a felelet idős Barta szájából, aki kérkedve ölelte át a szemérmes fiatal lány vállát.
Miután a kapu becsukódott a jegyesek mögött, az emberek egy ideig még hányták-vetették a történteket, aztán rendre elnyelt mindenkit a maga portája.
A házban a lány csak állt és nézelődött.
– Ülj le, Erzsike! – biztatta Barta –, ne zseníroztasd magad, ez most már a te házad is!
Ő letette motyóját az asztal mögötti fakanapéra, hárászkendőjét melléje, de továbbra is állva maradt.
– Gyere, megmutatom a házat! Ebben a szobában alszik a fiam, Isti. Majd megismered! Még nem házas, eleget mondom neki, hogy iparkodjon, de mamlasz az, nem tudja mi a jó…! És akkor váratlanul megfogta a lány mindkét vállát, mintha fel akarta volna dönteni a mellettük lévő ágyra, de az kiugrott a keze közül és kiszaladt a konyhába.
– Ne félj no, nem bántalak, csak ismerkedni akartam –, ment utána engesztelő szavakkal az öreg.
– Elér akkor es, ha meglesz az írás!
– Jól van, jól! Holnap elmegyünk a jegyzőhöz, oszt meglesz az írás is! Főzöl valalmit estére? – váltott témát idős Barta.
– Főzhetek – felet a lány egy vállrándítással, – mi van a háznál?
– A pincében van pityóka, hagyma, zsír es van a bödönben.
Vacsora után idős Barta István töltött magának egy pohár bort és pipára gyújtott, miközben szeme sarkából figyelte, mint tesz-vesz jövendőbeli asszonya a konyhában. Miután elégedetten nyugtázta magában a látottakat, bement lefeküdni az első házba, ahol nemrég még megboldogult feleségével osztotta meg a hitvesi ágyat.
Később előkerült ifjú Barta István is. Mogorván odabökött a jövevénynek egy jó estét, kalapját felakasztotta a szegre, asztalhoz ült és várta, mint az anyja idejében, hogy a vacsorát elébe tegyék. Erzsi azonban elfoglaltságot keresett magának, pillantásra se méltatta a várakozó fiatalembert, aki érdeklődéssel kísérte mozdulatait.
– A nemjóját! Máma este nem eszünk? – szólalt meg egyszer tetetett bosszúsággal.
– Hát ahol vót, ott nem adtak?
– Adtak, de má’ rég volt, elkelne még egy porció…!
– Nem kell olyan telhetetlennek lenni! – pattant erre Erzsi részéről a csípős válasz.
– De felvágták a nyelved! – jött erre ifjú Barta részéről is a leckéztetés. Erre Erzsi csak enyhe grimasszal válaszolt, aztán kitette az ételt, a kenyeret melléje, és a kredenc előtt karba tett kézzel várta, ürüljön ki a tányér, hogy mosogathasson. Ifjú Barta befejezte az evést, komótosan becsukta bicskáját, egy sunyi pillantást vetett a lányra és bement a szobájába.
– Hát hogy, apám? – kérdezte kíváncsian a fia.
– Eddig vén feleségem volt, most fiatalt veszek!
– Nacsak na! Ugyan biza melyik fiatal leány menne magához, ha csak nem vajegy vak?
– Vigyázz a szádra, kölyök! Meglásd, hamarabb kapok én fiatal lányt hatvanöt évesen, mint te, aki még harminc se vagy!
Barta Pista bá, mert így szólították a faluban, szavát betartva, sorra járta a leányos házakat, feleséget keresett magának. Volt, ahonnan a lány apja kergette el, volt úgy is, hogy a leány adta ki az útját csúfondáros szavakat kiabálva utána. Így ment ez egy darabig, míg elfogytak a kérni való lányok a faluban, de a deres hajú, mindenáron fiatal feleségre vágyó férfi, nem nyugodott bele a sikertelenségbe.
Virágzott az orgona, amikor egy vasárnap reggel a ládafiából elővette ünneplő ruháját, kifényesíetette csizmáját, és megint elindult feleséget keresni most már a szomszéd faluba. Amióta rájött a nősülhetnék, mindenki rajta fente a nyelvét:
– A vén kujonnak elment a sütnivalója! Úgy látszik, nem volt elég a felesége mellett félrejárni, idegen surgyékon hálni, most vénségére teljesen elment az esze!
– Hallod-e, Isti? – hergelték a fiát is, – apád kettőtöknek hozza a menyecskét…! Na mi van? Ne kapkodj a vasvilla után! Jó dógod lesz, esténként nem kell a faluban kujtorogj…
Amint a csorda hazajött a legelőről és végeztek a körülötte lévő teendőkkel, az asszonyok tiszta kötényt kötöttek, a férfiak pipára gyújtottak, aztán kiültek házuk elé a padra és vártak. Közben folyt a terefere, a találgatás: Vajon hoz-e magának asszonyt ez a „bolondforma”?
Még nem hajlott sötétedésre a nap, amikor meglátták Barta Pista bát, aki piros szegfűvel a gomblyukában jött hetykén a főúton, mellette a lány, akit menyecskéjéül választott a szomszéd faluban.
– Hinnye, az áldóját! Jönnek! – elevenedtek meg a padon ülők. Kapuk nyíltak, és egyhamar még több szájtátó jelent meg a falu főutcáján.
– Jó estét, Barta bá’! – köszöntötték az emberek a megszokott módon, de köszönésük mögött ott bujkált a kötekedő kedv.
– Adjon Isten! – felelt ő elégedett vigyorral a bajusza alatt.
– Látom, rózsabimbót szakasztott! Hát van-e illata? – próbálkoztak a merészebbek.
– Majd kinyílik, s lesz neki! – hangzott a felelet idős Barta szájából, aki kérkedve ölelte át a szemérmes fiatal lány vállát.
Miután a kapu becsukódott a jegyesek mögött, az emberek egy ideig még hányták-vetették a történteket, aztán rendre elnyelt mindenkit a maga portája.
A házban a lány csak állt és nézelődött.
– Ülj le, Erzsike! – biztatta Barta –, ne zseníroztasd magad, ez most már a te házad is!
Ő letette motyóját az asztal mögötti fakanapéra, hárászkendőjét melléje, de továbbra is állva maradt.
– Gyere, megmutatom a házat! Ebben a szobában alszik a fiam, Isti. Majd megismered! Még nem házas, eleget mondom neki, hogy iparkodjon, de mamlasz az, nem tudja mi a jó…! És akkor váratlanul megfogta a lány mindkét vállát, mintha fel akarta volna dönteni a mellettük lévő ágyra, de az kiugrott a keze közül és kiszaladt a konyhába.
– Ne félj no, nem bántalak, csak ismerkedni akartam –, ment utána engesztelő szavakkal az öreg.
– Elér akkor es, ha meglesz az írás!
– Jól van, jól! Holnap elmegyünk a jegyzőhöz, oszt meglesz az írás is! Főzöl valalmit estére? – váltott témát idős Barta.
– Főzhetek – felet a lány egy vállrándítással, – mi van a háznál?
– A pincében van pityóka, hagyma, zsír es van a bödönben.
Vacsora után idős Barta István töltött magának egy pohár bort és pipára gyújtott, miközben szeme sarkából figyelte, mint tesz-vesz jövendőbeli asszonya a konyhában. Miután elégedetten nyugtázta magában a látottakat, bement lefeküdni az első házba, ahol nemrég még megboldogult feleségével osztotta meg a hitvesi ágyat.
Később előkerült ifjú Barta István is. Mogorván odabökött a jövevénynek egy jó estét, kalapját felakasztotta a szegre, asztalhoz ült és várta, mint az anyja idejében, hogy a vacsorát elébe tegyék. Erzsi azonban elfoglaltságot keresett magának, pillantásra se méltatta a várakozó fiatalembert, aki érdeklődéssel kísérte mozdulatait.
– A nemjóját! Máma este nem eszünk? – szólalt meg egyszer tetetett bosszúsággal.
– Hát ahol vót, ott nem adtak?
– Adtak, de má’ rég volt, elkelne még egy porció…!
– Nem kell olyan telhetetlennek lenni! – pattant erre Erzsi részéről a csípős válasz.
– De felvágták a nyelved! – jött erre ifjú Barta részéről is a leckéztetés. Erre Erzsi csak enyhe grimasszal válaszolt, aztán kitette az ételt, a kenyeret melléje, és a kredenc előtt karba tett kézzel várta, ürüljön ki a tányér, hogy mosogathasson. Ifjú Barta befejezte az evést, komótosan becsukta bicskáját, egy sunyi pillantást vetett a lányra és bement a szobájába.
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése