LOCSOGÁS 4
Mindenkinek el kell menni egyszer hogy sajnos vagy hálisten, ezt nem tudom. Mindenesetre úgy hiszem, hogy akire éppen rámutatnak, az nem kap röhögőgörcsöt. Hát, ha meggondolom, nincs is min röhögni. Ez egy alapvetően hülye helyzet, mert az ember tehetetlenül tűri, hogy furcsaságok történjenek vele, és mivel teljességgel tájékozatlan, hát kényelmetlenül érzi magát. Nem mondom, a halálon lehet nagyokat nevetni, de csak mindig a másén. Aki a sajátján is tud. az bolond, vagy félreértett valamit. Sokak szerint, a nevetés hasznos és egészséges, kellően összerángatja a rekeszizmokat, vérbőséget okoz a fejbe, eltorzítja az arcot, kivétel, ha valakinek faciális bénulása van. Még az emésztőrendszerre is kihat, előfordulhat, hogy a nagy röhögéstől összetojja magát, jobbik esetben csak bevizel. A vázizmokat idétlenül rángatni kezdi, az illető hadonászik és hajladozik, úgy viselkedik, mint egy mérgezett egér. Szóval a nevetés kivetkőzteti magából a kedvezményezettet, csinál belőle egy paprikajancsit. A szerencsésebbek úgy távoznak, hogy észre sem veszik, megússzák a teátrális rémüldözéseket, nem csinálva magukból szánalmas bolondot. Csak úgy-huss, és már abban a másik létben vannak, aminek tudata egész életük folyamán rémisztgette őket. Ha ez nagyon gyorsan sikerül, előfordulhat, hogy észre sem veszik, akkor lesznek olyan lények, amiket zombinak nevezünk.
Én még nem találkoztam zombival, de igazából nem is szeretnék. Maga a tény, hogy valaki halott, és ugyanakkor azt hiszi él, ez egy képtelenül kínos helyzet. Már a valóban élőnek, mert azt sem tudja, hogy viselkedjen, csak toporog mint egy szarógalamb, és szeretne meglépni. A zombi, meg azt hiszi egy hülyével találkozott. Hasonló helyzet lenne, ha valaki véletlenül élve találná magát a másvilágon. Akkor az ottaniak hinnék azt róla, hogy hülye lehet. Jobb, ha nem keveredünk össze, kikerülvén a konfliktushelyzeteket. Nekünk legyen elég, ami itt van, nekik meg az, ami ott. Mert, hogy ott is vannak zűrök, az természetes, hiszen ott is emberek vannak, és ha így van, akkor elkerülhetetlen.
Belehalni mindenbe lehet. Szerelembe, örömbe, bánatba, jólétbe és nyomorba is. Ha meg egyikbe se, akkor abba. A halál, igazán demokratikus találmány, mert kortól, nemtől, felekezettől, és vagyoni helyzettől függetlenül mindenkinek jár. De ez is el van rontva, mert nem választható, hanem kötelező. Tehát ez sem igazán demokratikus. Igazán, egy demokratikus halál lenne helyénvaló, mert aki úgy dönt-élni vágy az idők végezetéig, hát tegye, az ő baja. Ha túlélte már a második özönvizet is, rájön, nagyon idétlenül ítélt saját ügyében. Ha létezne örök élet, jó lenne átoknak. Például, a válaszd az örök életet-megjegyzés, és ha beválik, hát megnézheti magát az illető. Azt gondoljuk, jó élni, és rossz meghalni. Rendben van, ez is egy álláspont. De honnan tudja bárki is, hogy eltávozni rossz? Nem kell ilyen marhaságokat beszélni. Ekkora tájékozatlanság mellett, egyáltalán nem kéne mondani semmit. Az igazság az, hogy időnként és esetenként jó élni, meghalni, meg tudja a franc. Így fogalmazva sokkal igazabb a kijelentés, mint amúgy.
De akár emígy, akár amúgy, ez egy hülye és kellemetlen téma, és ami az egészben szörnyű, mire minden nyomorult és utált ismerősöd nagy megkönnyebbülésedre meghal, a te időd is lejár, és mész utánuk, nagy megkönnyebbülésére másoknak. Fuj, de szar ügy-ha belegondolok. Hogy akkor ne gondoljak bele? Ez is megoldás, de nem tudom, hogy kell. Az ember csak össze-vissza gondol – tücsköt, bogarat, Hülyéket beszél, hogy legyen, min megbotránkozzon .Aztán ha sikerül, fel van háborodva. Lehet, nem vagyunk tökéletesek, kivéve engem. Én nem akarom az örök életet, de meghalni sincs kedvem. Na, itt van az a bizonyos gordiuszi csomó.
Ezek után mit csináljak én?
Mindenkinek el kell menni egyszer hogy sajnos vagy hálisten, ezt nem tudom. Mindenesetre úgy hiszem, hogy akire éppen rámutatnak, az nem kap röhögőgörcsöt. Hát, ha meggondolom, nincs is min röhögni. Ez egy alapvetően hülye helyzet, mert az ember tehetetlenül tűri, hogy furcsaságok történjenek vele, és mivel teljességgel tájékozatlan, hát kényelmetlenül érzi magát. Nem mondom, a halálon lehet nagyokat nevetni, de csak mindig a másén. Aki a sajátján is tud. az bolond, vagy félreértett valamit. Sokak szerint, a nevetés hasznos és egészséges, kellően összerángatja a rekeszizmokat, vérbőséget okoz a fejbe, eltorzítja az arcot, kivétel, ha valakinek faciális bénulása van. Még az emésztőrendszerre is kihat, előfordulhat, hogy a nagy röhögéstől összetojja magát, jobbik esetben csak bevizel. A vázizmokat idétlenül rángatni kezdi, az illető hadonászik és hajladozik, úgy viselkedik, mint egy mérgezett egér. Szóval a nevetés kivetkőzteti magából a kedvezményezettet, csinál belőle egy paprikajancsit. A szerencsésebbek úgy távoznak, hogy észre sem veszik, megússzák a teátrális rémüldözéseket, nem csinálva magukból szánalmas bolondot. Csak úgy-huss, és már abban a másik létben vannak, aminek tudata egész életük folyamán rémisztgette őket. Ha ez nagyon gyorsan sikerül, előfordulhat, hogy észre sem veszik, akkor lesznek olyan lények, amiket zombinak nevezünk.
Én még nem találkoztam zombival, de igazából nem is szeretnék. Maga a tény, hogy valaki halott, és ugyanakkor azt hiszi él, ez egy képtelenül kínos helyzet. Már a valóban élőnek, mert azt sem tudja, hogy viselkedjen, csak toporog mint egy szarógalamb, és szeretne meglépni. A zombi, meg azt hiszi egy hülyével találkozott. Hasonló helyzet lenne, ha valaki véletlenül élve találná magát a másvilágon. Akkor az ottaniak hinnék azt róla, hogy hülye lehet. Jobb, ha nem keveredünk össze, kikerülvén a konfliktushelyzeteket. Nekünk legyen elég, ami itt van, nekik meg az, ami ott. Mert, hogy ott is vannak zűrök, az természetes, hiszen ott is emberek vannak, és ha így van, akkor elkerülhetetlen.
Belehalni mindenbe lehet. Szerelembe, örömbe, bánatba, jólétbe és nyomorba is. Ha meg egyikbe se, akkor abba. A halál, igazán demokratikus találmány, mert kortól, nemtől, felekezettől, és vagyoni helyzettől függetlenül mindenkinek jár. De ez is el van rontva, mert nem választható, hanem kötelező. Tehát ez sem igazán demokratikus. Igazán, egy demokratikus halál lenne helyénvaló, mert aki úgy dönt-élni vágy az idők végezetéig, hát tegye, az ő baja. Ha túlélte már a második özönvizet is, rájön, nagyon idétlenül ítélt saját ügyében. Ha létezne örök élet, jó lenne átoknak. Például, a válaszd az örök életet-megjegyzés, és ha beválik, hát megnézheti magát az illető. Azt gondoljuk, jó élni, és rossz meghalni. Rendben van, ez is egy álláspont. De honnan tudja bárki is, hogy eltávozni rossz? Nem kell ilyen marhaságokat beszélni. Ekkora tájékozatlanság mellett, egyáltalán nem kéne mondani semmit. Az igazság az, hogy időnként és esetenként jó élni, meghalni, meg tudja a franc. Így fogalmazva sokkal igazabb a kijelentés, mint amúgy.
De akár emígy, akár amúgy, ez egy hülye és kellemetlen téma, és ami az egészben szörnyű, mire minden nyomorult és utált ismerősöd nagy megkönnyebbülésedre meghal, a te időd is lejár, és mész utánuk, nagy megkönnyebbülésére másoknak. Fuj, de szar ügy-ha belegondolok. Hogy akkor ne gondoljak bele? Ez is megoldás, de nem tudom, hogy kell. Az ember csak össze-vissza gondol – tücsköt, bogarat, Hülyéket beszél, hogy legyen, min megbotránkozzon .Aztán ha sikerül, fel van háborodva. Lehet, nem vagyunk tökéletesek, kivéve engem. Én nem akarom az örök életet, de meghalni sincs kedvem. Na, itt van az a bizonyos gordiuszi csomó.
Ezek után mit csináljak én?
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése