A LOCSOGÁS 5
Mondhatnád, mi a bánatot locsog itt össze-vissza ez az idióta…Gondolj arra, mennyivel szerencsésebb, vagy mint aki énekemet hallgatja. Vagy trágár üvöltözésemet, némi levesestálak repkedő felhőiben. Különben meg vagyok győződve arról, hogy nem lehet mindig korszakalkotó okosságokat beszélni, és nem is szabad, mert átkozottul unalmas. Utálom azokat a sznob ülőgumókat, akik még rubeóla tesztre is lóháton tudnak csak menni, teniszütővel újságért meg sortban, hadd lássa mindenki, hogy ő nem akármilyen marha. Aztán az ütő tokjának cipzárja mellett, kitüremkednek az otthonról hozott csótányok, csápjaikat meglengetik a délelőtti fényben, holott utálják, ha világos van. Menj teniszelni, az olyan elegáns és úri nyavalya, vigyázz, nehogy homlokon találjon a labda-mert nagyon kemény, és az ütéstől úgy cserélnek helyet a szemeid, hogy közben erősen fogod hallani Ciceró beszédeit eredeti műbőrkötésben. Hallottam, hogy valaki egy méregdrága ütővel, és dresszben lépett pályára, a játék végén tudta meg, hogy azért lett tele a szája salakkal, mert a teniszt nem hason játszák.De ez nem probléma, mert Isten, ha már észt nem is adott nekik, de pénzt igen, és igenis lehet ész nélkül is élni, ésszel, sokkal fájdalmasabb és nehezebb. Olyan viszont, hogy valakinek esze is, pénze is van, hát az rendkívül ritka. Ha mégis, akkor meg ronda, mert olyan nincs, hogy minden stimmel. Méregdrágán veszi a szerelmet, és közben arra gondol, hogy ebben az egész hajcihőben nincs semmi őszinte és emberi, itt kizárólag pénzről van szó, és a nő legszívesebben lehúzná őt a vécén. Ez a felismerés igenis lehet olyan romboló hatású, hogy elmarad a tettlegességi rész, és ugye- nem létező dologgal létező cselekedetet véghezvinni, lehetetlen. Hogy valakinek sem pénze, sem esze nincs, ilyen van. Nem is kevés. Ezek a boldog lelki szegények, akiké a mennyek országa, erre még nincs bizonyíték, de üsse kő, nekik is jusson valami. Ezeknek behozhatatlan előnyük, hogy nem látnak át semmit, csak élnek, és csütörtökön balra, aztán majd csak lesz valami-egy esszel. Egy, uszkve másfél méteres látótávolságuk megóvja őket attól, hogy nekimenjenek a falnak, és ennyi elég is a boldogsághoz. Hajjaj! Hányféle embert ismerek, akik arra büszkék, hogy vannak, meg is értem őket, mert másra nem is lehetnének büszkék. Aztán idővel megkopnak az álmaik, rémálmokká fejlődnek, ugyanakkor elhíznak és eltorzulnak, az egész pasas, egy totyogó katasztrófa lesz, akinek majd megváltás a halál. Már régen nem hisz magában, nem is értem hogy hihetett valaha is, mert a dolgokat nem hinni, de csinálni kell, különben megeszi az egészet a fene. Bár nem tudom miért vagyok ilyen kritikus, hiszen végezetül mindent megesz a fene. Ha nem vigyázok, még engem is elkap az értelmetlen hitek homokvihara, maga alátemet, szemem-szám megtelik homokkal, és sosem kel ki belőlem semmi, még egy rohadt kóró sem.Jobb ha tárgyilagos maradok, és nem viszem be magamat az erdőbe. Itt mindenki maximum egy ócska buckalakó lehet, a jobbakból esetleg bucka. Tudsz kapucni? - kérdezi az egyik buckalakó a másikat. Tudok, Feleli a másik, és tulajdonképpen meg is beszéltek mindent, ami fontos. Mert ami fontos, az a bucka. A buckák teszik változatossá a tájat, rejtenek minden rejthetőt, és fel lehet rájuk mászni. Igaz, infrastruktúrájuk nincsen, ha dolgodat akarod végezni, hát nem lehetsz igényes, csak az arra tévedők valamelyikével tudod kitörölni a segged.
Ez, a fontoskák világa, ez az egyetlen hely, ahol ufónak érezheted magad, vagy akár fűzfa sípnak, csak fontosnak ne, mert akkor neked véged. Vállald, hogy lubickolsz a rohanó időben,- jó kis közhely-és köpd le a részleteket, mert az egész a részletek összessége, és nem akartam azt mondani, hogy az egészet, maradjon benned némi remény. Csak fú a szél rendületlenül, beborít szeméttel, ha tél van hóval, majd feldönti a trojkád, te meg állsz rajta, őrülten kapaszkodsz, hajszolod kutyáidat, remélve, hogy kirohansz a télből.
Mondhatnád, mi a bánatot locsog itt össze-vissza ez az idióta…Gondolj arra, mennyivel szerencsésebb, vagy mint aki énekemet hallgatja. Vagy trágár üvöltözésemet, némi levesestálak repkedő felhőiben. Különben meg vagyok győződve arról, hogy nem lehet mindig korszakalkotó okosságokat beszélni, és nem is szabad, mert átkozottul unalmas. Utálom azokat a sznob ülőgumókat, akik még rubeóla tesztre is lóháton tudnak csak menni, teniszütővel újságért meg sortban, hadd lássa mindenki, hogy ő nem akármilyen marha. Aztán az ütő tokjának cipzárja mellett, kitüremkednek az otthonról hozott csótányok, csápjaikat meglengetik a délelőtti fényben, holott utálják, ha világos van. Menj teniszelni, az olyan elegáns és úri nyavalya, vigyázz, nehogy homlokon találjon a labda-mert nagyon kemény, és az ütéstől úgy cserélnek helyet a szemeid, hogy közben erősen fogod hallani Ciceró beszédeit eredeti műbőrkötésben. Hallottam, hogy valaki egy méregdrága ütővel, és dresszben lépett pályára, a játék végén tudta meg, hogy azért lett tele a szája salakkal, mert a teniszt nem hason játszák.De ez nem probléma, mert Isten, ha már észt nem is adott nekik, de pénzt igen, és igenis lehet ész nélkül is élni, ésszel, sokkal fájdalmasabb és nehezebb. Olyan viszont, hogy valakinek esze is, pénze is van, hát az rendkívül ritka. Ha mégis, akkor meg ronda, mert olyan nincs, hogy minden stimmel. Méregdrágán veszi a szerelmet, és közben arra gondol, hogy ebben az egész hajcihőben nincs semmi őszinte és emberi, itt kizárólag pénzről van szó, és a nő legszívesebben lehúzná őt a vécén. Ez a felismerés igenis lehet olyan romboló hatású, hogy elmarad a tettlegességi rész, és ugye- nem létező dologgal létező cselekedetet véghezvinni, lehetetlen. Hogy valakinek sem pénze, sem esze nincs, ilyen van. Nem is kevés. Ezek a boldog lelki szegények, akiké a mennyek országa, erre még nincs bizonyíték, de üsse kő, nekik is jusson valami. Ezeknek behozhatatlan előnyük, hogy nem látnak át semmit, csak élnek, és csütörtökön balra, aztán majd csak lesz valami-egy esszel. Egy, uszkve másfél méteres látótávolságuk megóvja őket attól, hogy nekimenjenek a falnak, és ennyi elég is a boldogsághoz. Hajjaj! Hányféle embert ismerek, akik arra büszkék, hogy vannak, meg is értem őket, mert másra nem is lehetnének büszkék. Aztán idővel megkopnak az álmaik, rémálmokká fejlődnek, ugyanakkor elhíznak és eltorzulnak, az egész pasas, egy totyogó katasztrófa lesz, akinek majd megváltás a halál. Már régen nem hisz magában, nem is értem hogy hihetett valaha is, mert a dolgokat nem hinni, de csinálni kell, különben megeszi az egészet a fene. Bár nem tudom miért vagyok ilyen kritikus, hiszen végezetül mindent megesz a fene. Ha nem vigyázok, még engem is elkap az értelmetlen hitek homokvihara, maga alátemet, szemem-szám megtelik homokkal, és sosem kel ki belőlem semmi, még egy rohadt kóró sem.Jobb ha tárgyilagos maradok, és nem viszem be magamat az erdőbe. Itt mindenki maximum egy ócska buckalakó lehet, a jobbakból esetleg bucka. Tudsz kapucni? - kérdezi az egyik buckalakó a másikat. Tudok, Feleli a másik, és tulajdonképpen meg is beszéltek mindent, ami fontos. Mert ami fontos, az a bucka. A buckák teszik változatossá a tájat, rejtenek minden rejthetőt, és fel lehet rájuk mászni. Igaz, infrastruktúrájuk nincsen, ha dolgodat akarod végezni, hát nem lehetsz igényes, csak az arra tévedők valamelyikével tudod kitörölni a segged.
Ez, a fontoskák világa, ez az egyetlen hely, ahol ufónak érezheted magad, vagy akár fűzfa sípnak, csak fontosnak ne, mert akkor neked véged. Vállald, hogy lubickolsz a rohanó időben,- jó kis közhely-és köpd le a részleteket, mert az egész a részletek összessége, és nem akartam azt mondani, hogy az egészet, maradjon benned némi remény. Csak fú a szél rendületlenül, beborít szeméttel, ha tél van hóval, majd feldönti a trojkád, te meg állsz rajta, őrülten kapaszkodsz, hajszolod kutyáidat, remélve, hogy kirohansz a télből.
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése