Sötétedett. Gizi néni, a házigazda felesége, meggyújtotta a petróleumlámpát, s a kis konyhában kellemes meleg fény terült el. A fiatal tanítónő, a nagy asztal egyik oldalán másnapi leckéinek vázlatait írta, vele szemben Gyuri, a háziak hetedikes fia tanult. Pista bácsi az ablak előtt alacsony munkaasztalánál épp befejezte a szomszéd bakancsának foltozását. Ha a kőbányában végzett munka után még futotta erejéből, suszterkedve keresett egy kis pluszt, pálinkára valót, ahogy felesége szokta mondani, amikor elég gyakran, munkából hazajövet a falusi kocsmában öblítette le torkáról a kőport. Ilyenkor viccelődhetnékje támadt, és nem értette, hogy miért olyan búval bélelt az asszony, aki egyáltalán nem értékelte az ő, már sokadszor ismételt, pálinka ízű humorát.
– Lássa, kisasszony, ilyen feleségem van nekem – mondogatta tetetett keserűséggel – ahelyett, hogy csókolgatna, becézgetne, némán kerülget, mint egy rossz kutyát. És én ezt eltűröm… Hej, pedig a faluban lenne, aki jó szívvel vetné meg az ágyát nekem minden este és még a bakancsomat is kisuvikszolná – toldotta meg egy huncut kacsintással.
Amikor Gizi néni megelégelte a sok sületlenséget, ahogy ő nevezte urának az ilyenfajta beszédeit, anélkül, hogy megállt volna keze az esti mosogatás közben, szigorúan rászólt:
– Eridj má’! Mit szerepelsz itt a tanítókisasszony előtt s mutatod a jó példát a fiadnak. Ha dolgod van, végezd, ha nincs, menj s feküdj le, hogy legyen már csend a házban! Ilyenkor Pista bácsi, mint a megleckéztetett gyermek, behúzta a nyakát, visszafogott mosolya és játékos tekintete pedig azt üzente, hogy jobb lesz az asszonyra hallgatni, mert ha nem, előkerülhet a laskasirítő is. Ami ugyan soha nem került elő, mert Pista bácsi tudta, hol kell abbahagyni, ha azt akarta, hogy aznap este felesége ne a sezlonra vessen ágyat magának, mert akkor nem létezett olyan édes szó a világon, amelyikkel őt vissza lehetett volna onnan csalogatni a hitvesi ágyba.
**
A Olt menti város, ahonnan jött, alig húsz kilométerre lehetett a falutól, amelyikbe az államvizsga után, mint képesített tanítót helyezték. Amikor megérkezett, az iskolaigazgató lelkesen fogadta, és bemutatta házigazdáinak, akiknél lakni fog az új tanévben, a házinéninek különösképpen gondjára bízva az akkori tanítóképzők szellemében nevelkedett lányt. Városról jött, és a falu izgalommal teli életet ígért számára. Az iskola, ahová, mint élete első munkahelyére először lépett be, a kollégák, az emberek, a szokások, a mindennapok életrendjének megismerése számos felfedezésre váró élményt rejtett, ő pedig figyelt, tanult, résen állt minden nap minden pillanatában, hogy megfeleljen az elvárásoknak és ne hibázzon, ne essen kísértésbe, amelynek bizony ki volt szolgáltatva, mint egyedülálló hajadon.
A házinéni lány korában Budapesten szolgált egy úri családnál, ahol sokat látott, tapasztalt. Aztán hazajött és férjhez ment. Szép leány volt és a legény, aki elcsavarta a fejét jóképű és szerelmes. Minden rendben ment közöttük. Isten megáldotta őket két fiúgyermekkel is, csak az a fránya pálinka keserítette meg időnként a talpraesett, dolgos asszony életét. Így teltek éveik, míg észrevétlenül két egymásba kapaszkodó szerelmes fiatalból egymás mellett járó Gizi néni és Pista bácsi lett.
Téli estéken, ha otthon maradhatott, szerette hallgatni az asszony történeteit, melyek a budapesti család életéről szóltak, vagy Budapest fényes utcáiról s a szeretetről, mellyel elhalmozták a székelyföldi lányt, akitől, mint ők maguk bevallották, sokat tanulhattak az együtt töltött évek alatt. Nyílt eszű asszony volt Gizi néni s a humora sokatmondó. Ahogy a kenyeret dagasztotta, ahogy a csirkepaprikást főzte vacsorára, vagy szemének szomorúsága, ha férje pálinkától bűzlött, amikor az ajtón belépett, példaértékű maradt egész életében a később asszonnyá vált tanítókisasszony számára.
Úgy bántak vele, mint saját lányukkal, akit fiaik mellé lánytestvérként megálmodtak, de nem adatott meg nekik. Így, ezt többször szemébe mondták, napfényt hozott életükbe, új színeket, amelyek beragyogták együtt töltött napjaikat. Neki pedig jólesett a kényeztetés, a gondoskodás, amellyel minden percben körülvették. Gizi néni mindig meleg reggelivel várta, s hogy előjött szobájából, azonnal asztalhoz ültette, mert a reggeli fontos. Figyelmeztették minden esetleges veszélyre, amely leselkedhetne rá, különösen akkor, ha sötétben kellett hazajönnie az olvasókörből, melyet a falusi embereknek tartott hetente egyszer, vagy ha a színdarabpróba késő estig elhúzódott. Gizi néni nem feküdt le, amíg ő haza nem ért, hogy a vacsorát saját kezével tehesse tányérjába. Ő volt az, aki meleg szavakkal vigasztalta, ha könnyes szemmel látta jönni-menni, mert aznap se kapott levelet a távoli városból attól az embertől, akit már egy esztendeje ismert meg, és készült feleségül menni hozzá. Ne sírjon, kisasszony, mondogatta, mert nem érdemli meg. Ha megérdemelné, minden nap írna magának.
– Lássa, kisasszony, ilyen feleségem van nekem – mondogatta tetetett keserűséggel – ahelyett, hogy csókolgatna, becézgetne, némán kerülget, mint egy rossz kutyát. És én ezt eltűröm… Hej, pedig a faluban lenne, aki jó szívvel vetné meg az ágyát nekem minden este és még a bakancsomat is kisuvikszolná – toldotta meg egy huncut kacsintással.
Amikor Gizi néni megelégelte a sok sületlenséget, ahogy ő nevezte urának az ilyenfajta beszédeit, anélkül, hogy megállt volna keze az esti mosogatás közben, szigorúan rászólt:
– Eridj má’! Mit szerepelsz itt a tanítókisasszony előtt s mutatod a jó példát a fiadnak. Ha dolgod van, végezd, ha nincs, menj s feküdj le, hogy legyen már csend a házban! Ilyenkor Pista bácsi, mint a megleckéztetett gyermek, behúzta a nyakát, visszafogott mosolya és játékos tekintete pedig azt üzente, hogy jobb lesz az asszonyra hallgatni, mert ha nem, előkerülhet a laskasirítő is. Ami ugyan soha nem került elő, mert Pista bácsi tudta, hol kell abbahagyni, ha azt akarta, hogy aznap este felesége ne a sezlonra vessen ágyat magának, mert akkor nem létezett olyan édes szó a világon, amelyikkel őt vissza lehetett volna onnan csalogatni a hitvesi ágyba.
**
A Olt menti város, ahonnan jött, alig húsz kilométerre lehetett a falutól, amelyikbe az államvizsga után, mint képesített tanítót helyezték. Amikor megérkezett, az iskolaigazgató lelkesen fogadta, és bemutatta házigazdáinak, akiknél lakni fog az új tanévben, a házinéninek különösképpen gondjára bízva az akkori tanítóképzők szellemében nevelkedett lányt. Városról jött, és a falu izgalommal teli életet ígért számára. Az iskola, ahová, mint élete első munkahelyére először lépett be, a kollégák, az emberek, a szokások, a mindennapok életrendjének megismerése számos felfedezésre váró élményt rejtett, ő pedig figyelt, tanult, résen állt minden nap minden pillanatában, hogy megfeleljen az elvárásoknak és ne hibázzon, ne essen kísértésbe, amelynek bizony ki volt szolgáltatva, mint egyedülálló hajadon.
A házinéni lány korában Budapesten szolgált egy úri családnál, ahol sokat látott, tapasztalt. Aztán hazajött és férjhez ment. Szép leány volt és a legény, aki elcsavarta a fejét jóképű és szerelmes. Minden rendben ment közöttük. Isten megáldotta őket két fiúgyermekkel is, csak az a fránya pálinka keserítette meg időnként a talpraesett, dolgos asszony életét. Így teltek éveik, míg észrevétlenül két egymásba kapaszkodó szerelmes fiatalból egymás mellett járó Gizi néni és Pista bácsi lett.
Téli estéken, ha otthon maradhatott, szerette hallgatni az asszony történeteit, melyek a budapesti család életéről szóltak, vagy Budapest fényes utcáiról s a szeretetről, mellyel elhalmozták a székelyföldi lányt, akitől, mint ők maguk bevallották, sokat tanulhattak az együtt töltött évek alatt. Nyílt eszű asszony volt Gizi néni s a humora sokatmondó. Ahogy a kenyeret dagasztotta, ahogy a csirkepaprikást főzte vacsorára, vagy szemének szomorúsága, ha férje pálinkától bűzlött, amikor az ajtón belépett, példaértékű maradt egész életében a később asszonnyá vált tanítókisasszony számára.
Úgy bántak vele, mint saját lányukkal, akit fiaik mellé lánytestvérként megálmodtak, de nem adatott meg nekik. Így, ezt többször szemébe mondták, napfényt hozott életükbe, új színeket, amelyek beragyogták együtt töltött napjaikat. Neki pedig jólesett a kényeztetés, a gondoskodás, amellyel minden percben körülvették. Gizi néni mindig meleg reggelivel várta, s hogy előjött szobájából, azonnal asztalhoz ültette, mert a reggeli fontos. Figyelmeztették minden esetleges veszélyre, amely leselkedhetne rá, különösen akkor, ha sötétben kellett hazajönnie az olvasókörből, melyet a falusi embereknek tartott hetente egyszer, vagy ha a színdarabpróba késő estig elhúzódott. Gizi néni nem feküdt le, amíg ő haza nem ért, hogy a vacsorát saját kezével tehesse tányérjába. Ő volt az, aki meleg szavakkal vigasztalta, ha könnyes szemmel látta jönni-menni, mert aznap se kapott levelet a távoli városból attól az embertől, akit már egy esztendeje ismert meg, és készült feleségül menni hozzá. Ne sírjon, kisasszony, mondogatta, mert nem érdemli meg. Ha megérdemelné, minden nap írna magának.
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése