SIKÁTOR
A szűk sikátorban büdös volt, sötét, és kosz. Megsüppedt macskakövei egyenetlenül verték vissza a pislákoló lámpák fényét, olajos – nedves felületeik játékosan csillantak meg, szórakoztatva a szendergő-roskatag, alacsony, egymásnak dőlő házakat.
A vizes falak tövében felgyülemlett bútormaradványok, rongyok, és mindenféle szemét utca hosszan ellepett minden zugot, patkányoknak, egereknek békés otthont biztosítva.
A sötét kapualjak, fekete szájakként tátongtak az éjszakában, várva a kései hazatérőket, akik tántorogva, bukdácsolva igyekeztek utolsó erejük bevetésével vackaikra térni.
Éjfél után minden álomba szenderült, csak a nyomor és kilátástalanság sétálgatott a mocskos köveken, fel-fellépve a szeméthalmok hegyeire, játékosan egyensúlyozva bicegett, hosszú köpenyének alját végighúzva a ragadós mocsokban. Groteszk tartásáról, kalimpáló karjairól látszott, remekül szórakozik.
A biblikus csendben, csak a nehéz álmok alkoholgőzös tömegei gomolyogtak ki a törött üvegű ablakokból, végigfolyva a málló vakolatú házfalakon, eltűnve a szeméthalmok, rágcsálók lakta tömegében.
A nagy csendben nem mozdult semmi, csak elsorvadt álmok, remények csontvázai tántorogtak, vagy heverésztek a macskaköveken. Hallgatták a „Nincs tovább” nekik szánt gúnyos énekét, csak denevérek táncoltak a dalra, mert nekik minden mindegy, őket semmivel sem lehet elkedvetleníteni. Nekik közömbös hol lógnak fejjel lefelé, a rothadozó,-lepusztult házak tökéletesen megfelelnek választékos igényeiknek.
Kövér-öreg patkány üldögélt egy vizes kartonpapír alatt, csak feje állt ki, vágyakozó tekintetével követve a denevérek cikázó mozgását, már vagy ezerszer elképzelte- elkap egyet, és végre agyoneszi magát. Tudta, ez álom marad, de hát ő miért ne álmodhatna beteljesíthetetlen álmokat, ehhez nem csak embereknek van joga.
Egyetlen színtelen életét mindenki kiszínezheti, ahogy csak tudja, mert el kell a létet viselni, ami időnként rémisztően nehéz.
Senki ne gondolja, hogy patkánynak lenni olyan könnyű, semminek nem könnyű lenni. A „Vagyok” ténye eleve kilátástalan és fájdalmas, itt a mocsokban, minden óráért éhesen megharcolva vegetálni, és még undorodnak is tőlem…hát mit mondjak, baromi megalázó.
Eleve igazságtalan, hogy még egy rohadt denevért fogni is elérhetetlen vágy, pedig ez igazán nem egy utópisztikus igény, ennél sokkal emelkedettebb vágyai is akadnak élőlényeknek, bár azok sem teljesülnek.
Azt hiszem, nem túlzok, ha kijelentem, nem ér az egész semmit, nem azért lakom itt a szemétben, mert ez nekem jó. Ez, az emberek marhasága.
Csak figyelte a repkedőket, fáradt vágyainak könnycseppjei végiggurultak megőszült - szőrös arcán, és nem volt képes megérteni, hogy minek él.
Egy jókora svábbogár csörtetett el mellette, azt azonnal bekebelezte. Hát ez nem volt egy denevér, de a semminél valamivel több - morogta bajsza alatt, és mély sóhajjal eldöcögött.
Pillanatok alatt benyelte a szemétrengeteg.
A szűk sikátorban büdös volt, sötét, és kosz. Megsüppedt macskakövei egyenetlenül verték vissza a pislákoló lámpák fényét, olajos – nedves felületeik játékosan csillantak meg, szórakoztatva a szendergő-roskatag, alacsony, egymásnak dőlő házakat.
A vizes falak tövében felgyülemlett bútormaradványok, rongyok, és mindenféle szemét utca hosszan ellepett minden zugot, patkányoknak, egereknek békés otthont biztosítva.
A sötét kapualjak, fekete szájakként tátongtak az éjszakában, várva a kései hazatérőket, akik tántorogva, bukdácsolva igyekeztek utolsó erejük bevetésével vackaikra térni.
Éjfél után minden álomba szenderült, csak a nyomor és kilátástalanság sétálgatott a mocskos köveken, fel-fellépve a szeméthalmok hegyeire, játékosan egyensúlyozva bicegett, hosszú köpenyének alját végighúzva a ragadós mocsokban. Groteszk tartásáról, kalimpáló karjairól látszott, remekül szórakozik.
A biblikus csendben, csak a nehéz álmok alkoholgőzös tömegei gomolyogtak ki a törött üvegű ablakokból, végigfolyva a málló vakolatú házfalakon, eltűnve a szeméthalmok, rágcsálók lakta tömegében.
A nagy csendben nem mozdult semmi, csak elsorvadt álmok, remények csontvázai tántorogtak, vagy heverésztek a macskaköveken. Hallgatták a „Nincs tovább” nekik szánt gúnyos énekét, csak denevérek táncoltak a dalra, mert nekik minden mindegy, őket semmivel sem lehet elkedvetleníteni. Nekik közömbös hol lógnak fejjel lefelé, a rothadozó,-lepusztult házak tökéletesen megfelelnek választékos igényeiknek.
Kövér-öreg patkány üldögélt egy vizes kartonpapír alatt, csak feje állt ki, vágyakozó tekintetével követve a denevérek cikázó mozgását, már vagy ezerszer elképzelte- elkap egyet, és végre agyoneszi magát. Tudta, ez álom marad, de hát ő miért ne álmodhatna beteljesíthetetlen álmokat, ehhez nem csak embereknek van joga.
Egyetlen színtelen életét mindenki kiszínezheti, ahogy csak tudja, mert el kell a létet viselni, ami időnként rémisztően nehéz.
Senki ne gondolja, hogy patkánynak lenni olyan könnyű, semminek nem könnyű lenni. A „Vagyok” ténye eleve kilátástalan és fájdalmas, itt a mocsokban, minden óráért éhesen megharcolva vegetálni, és még undorodnak is tőlem…hát mit mondjak, baromi megalázó.
Eleve igazságtalan, hogy még egy rohadt denevért fogni is elérhetetlen vágy, pedig ez igazán nem egy utópisztikus igény, ennél sokkal emelkedettebb vágyai is akadnak élőlényeknek, bár azok sem teljesülnek.
Azt hiszem, nem túlzok, ha kijelentem, nem ér az egész semmit, nem azért lakom itt a szemétben, mert ez nekem jó. Ez, az emberek marhasága.
Csak figyelte a repkedőket, fáradt vágyainak könnycseppjei végiggurultak megőszült - szőrös arcán, és nem volt képes megérteni, hogy minek él.
Egy jókora svábbogár csörtetett el mellette, azt azonnal bekebelezte. Hát ez nem volt egy denevér, de a semminél valamivel több - morogta bajsza alatt, és mély sóhajjal eldöcögött.
Pillanatok alatt benyelte a szemétrengeteg.
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése