A vér szava

Szent aranycsíkok,
boltíveken átfutó
cizellált csarnoka,
megviselt lélekáradat,
karzaton veszteglő Biblia,
gyónni már nem divat.

Csontkútból felszökő
végtelen, halk sikoly,
papoknak szelleme ordít,
gyötrődik esztelen,
holtsápadt sziluett
lebben a megszentelt képeken.

Megkopott, őszülő hangszálak
ritmusa kél az ajkakon,
hitükben megfáradt lelkek
kántálnak rég elmúlt ritmusra
komponált, búcsúra hangolt
gyászoló balladát.

Reménytelen, toronyba zárt
orgona sírása kíséri
odafenn, érzelemmentes
robotikus műanyaghitben
rajzolódó ájtatós arcjáték
fut a megmeredt híveken.

Kifulladt, kivérzett kanonizált
tanok porosodó könyvei
fekszenek az oltáron,
felettük pap keze hadonász,
üveges szemeken a szó már
nem jut át, nem jut át.

Kívülről szűrődik a falakon át,
a templomi udvaron vér szava kiált:
"Győzött a világ! Győzött a világ!"
S a toronyba zárt hatalom véges,
az orgona torka egyre csak véres,
por lepi sípjait, a misének vége.