HALOTTAK NAPJA
Virágok, és mécsek fényei, felidézett emlékek ezrei, voltatok, és mi is leszünk.
Fekszünk majd a hant alatt, feloldódva az öröklét békéjében, felettünk gyertyák és virágok.
A távoli múltból felsejlő mosolyok, hangok, érintések, régmúlt nyarak, zord telek emlékei, sápadt valótok ölelő karjai, és emlékek, emlékek, emlékek.
Minden, ami elmúlt, és a múló ma, egymást ölelve sodornak a végső béke felé.
Tehetetlenül állok zsongó emlékképeitek gyűrűjében, ti - a másik partról integettek, minél többen vagytok odaát, annál magányosabb vagyok itt, annál jobban csábít a gondolat, hogy köztetek lehessek megint, mint azelőtt.
Ma már, csak a csend őrzi emléketeket, valahol a lelkem mélyén, csak én, látlak titeket, ami nem csoda, mert mi összetartozunk.
A bennem szóló lélekharang vékony éneke elrepít a távolodó múltba, jelentéktelenné téve a jelen fontosnak hitt tévedéseit, mert kellő magasságból ítélve, nem ügyek a hétköznapok bosszúságai, az élet, és halál misztériuma elsöpör mindent, ami gyerekes és felesleges.
Halottak napja.
Gyertyafényes virágtenger a sírokon, amíg csak a szem ellát.
A nagy elfogadás, a belenyugvás szeretett órái, a visszatekintés fájdalmas valósága, ami csendre inti az élők lelkét.
Mikor az ember egy sírnál áll és emlékezik, nagyon egyedül tud lenni.
Nektek meg fényeskedjék az örök tavasz, melege ölelje át szíveteket, és a viszontlátás reményében éljetek bennem tovább, olyan szeretettel, mint én teszem irántatok.
Virágok, és mécsek fényei, felidézett emlékek ezrei, voltatok, és mi is leszünk.
Fekszünk majd a hant alatt, feloldódva az öröklét békéjében, felettünk gyertyák és virágok.
A távoli múltból felsejlő mosolyok, hangok, érintések, régmúlt nyarak, zord telek emlékei, sápadt valótok ölelő karjai, és emlékek, emlékek, emlékek.
Minden, ami elmúlt, és a múló ma, egymást ölelve sodornak a végső béke felé.
Tehetetlenül állok zsongó emlékképeitek gyűrűjében, ti - a másik partról integettek, minél többen vagytok odaát, annál magányosabb vagyok itt, annál jobban csábít a gondolat, hogy köztetek lehessek megint, mint azelőtt.
Ma már, csak a csend őrzi emléketeket, valahol a lelkem mélyén, csak én, látlak titeket, ami nem csoda, mert mi összetartozunk.
A bennem szóló lélekharang vékony éneke elrepít a távolodó múltba, jelentéktelenné téve a jelen fontosnak hitt tévedéseit, mert kellő magasságból ítélve, nem ügyek a hétköznapok bosszúságai, az élet, és halál misztériuma elsöpör mindent, ami gyerekes és felesleges.
Halottak napja.
Gyertyafényes virágtenger a sírokon, amíg csak a szem ellát.
A nagy elfogadás, a belenyugvás szeretett órái, a visszatekintés fájdalmas valósága, ami csendre inti az élők lelkét.
Mikor az ember egy sírnál áll és emlékezik, nagyon egyedül tud lenni.
Nektek meg fényeskedjék az örök tavasz, melege ölelje át szíveteket, és a viszontlátás reményében éljetek bennem tovább, olyan szeretettel, mint én teszem irántatok.
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése