Június 3. 22 óra.
A visszatérő gondolatok természetrajzáról már több ízben akartam magammal értekezni, de sokszor elnapoltam az időpontot, mert nem mindig, és nem mindenkor lehet valamiről elmélkedni. A visszatérő gondolatok behálózzák az ember életét, korral számuk egyre gyarapszik, és lassan de biztosan megmérgezik a halandó életét.
Ezek a gondolatok feltehetően azért keltődhetnek, mert valójában feldolgozhatatlan történések következményei, amiből egyre több van, mer egyre több megválaszolhatatlan esemény vesz körül és fojtogat.
Ezek közé a gondolatok közé sorolom azokat is, amik a bennem nem teljesült vágyak gondolatai, amik sokszor már csak homályos és töredezett maradványok, de annyi erejük még van, hogy állandóan élve tartsák a rossz érzéseket, amik valóban bennem élnek. A kellemes gondolatok szintén létező valamik, de ezeket úgy kell erőszakkal felidézni, csak akkor válnak visszatérő gondolatokká, mert csak a rosszak jönnek maguktól.
Ezek a visszatérők egyre sűrűsödő szövevénye, egyre több és több időt vesz el életemből, és ha az ébrenléti időm rövidnek bizonyul, hát befurakszanak álmaimba is.
Lehet ellenük szándékos elterelő gondolatokat csinálni, de nem sok eredménye van, mert szándékosak, azok meg önálló életüknél fogva spontán méregbombák.
Pszichológushoz azért nem érdemes fordulni, mert meghallgat, összeszámolja az én visszatérő gondolataimat, összeveti a saját visszatérő gondolatainak számával, és ha az enyém több, akkor betegnek nyilvánít. Semmit nem képesek értelemszerűen, világosan és egységesen megmagyarázni, ki- ki belátása szerint következmények nélkül tévedhet, ezért tartom ezt a foglalkozást a meteorológiával azonos szintű, veszélytelen szakmának.
Június 23. Sötétedés után.
Az írás egy fura dolog.
Az ember agyszüleményeinek egy olyan egyezményes jelekből álló kivetítési rendszere, amit az olvasni tudó személy mások által is hallható szöveggé tud átfordítani.
Így válik hallhatóvá az, amire gondol. Az egésznek nagy előnye, hogy a gondolt, de le nem írt érzések soha nem fordíthatók hallható szöveggé.
Az igaz gondolatok, valahol a leírt szöveg, és a le nem írtak között lapulnak, ezt hívják köznyelven „Sorok között olvasni” tudásnak. Ezt az olvasásmódot nem tanítják iskolában, mert nem tanítható, és akik tanítanak olvasni, azok sem tudják.
Egyáltalán úgy hiszem, aki tud valamit- és az illető valódi- az nem mer tanítani.
Akik mernek, soknak többnyire papírjuk van erről, de semmi több. A baj az, hogy akinek van papírja az szentül hiszi, hogy ért is ahhoz, amit csinál.
Így aztán gyártódnak a papírral bíró oktatók, és gyártják a papír nélküli laposaknak a papírt, minek végeredménye az, hogy őrjöngő papírfelhőkben fuldoklik az egész emberiség, és már senki nem is emlékszik rá, hogy alapvetően miről is volt szó.
Kitalálták a helyesírást, a szövegszerkesztést, a szóhasználati helyességet, a piszkozat és nyomdakész szöveg ismérveit, ami azonos formára tapossa a spontán keltődő gondolatokat- a formára nyomorgatott olvasók számára - és ha ilyen nehezítések, körmönfontságok ellenére még valaki őszintének ható gondolatokat le tud írni, hát az egy zseni.
Ezért aztán én csak írok, nem mérlegelek, javítgatok, nem sterilizálok, és aki nem ért egyet az itt leírt gondolataimmal, hát majd leírja a sajátjait.
Az egészet valaki vagy látja, vagy nem. De ha a részletek precíz halmazából kívánja meglátni az egészet, az egy iskolai dolgozat elvárásaival mér.
Szíve joga, de esküszöm, nem irigylem.
A visszatérő gondolatok természetrajzáról már több ízben akartam magammal értekezni, de sokszor elnapoltam az időpontot, mert nem mindig, és nem mindenkor lehet valamiről elmélkedni. A visszatérő gondolatok behálózzák az ember életét, korral számuk egyre gyarapszik, és lassan de biztosan megmérgezik a halandó életét.
Ezek a gondolatok feltehetően azért keltődhetnek, mert valójában feldolgozhatatlan történések következményei, amiből egyre több van, mer egyre több megválaszolhatatlan esemény vesz körül és fojtogat.
Ezek közé a gondolatok közé sorolom azokat is, amik a bennem nem teljesült vágyak gondolatai, amik sokszor már csak homályos és töredezett maradványok, de annyi erejük még van, hogy állandóan élve tartsák a rossz érzéseket, amik valóban bennem élnek. A kellemes gondolatok szintén létező valamik, de ezeket úgy kell erőszakkal felidézni, csak akkor válnak visszatérő gondolatokká, mert csak a rosszak jönnek maguktól.
Ezek a visszatérők egyre sűrűsödő szövevénye, egyre több és több időt vesz el életemből, és ha az ébrenléti időm rövidnek bizonyul, hát befurakszanak álmaimba is.
Lehet ellenük szándékos elterelő gondolatokat csinálni, de nem sok eredménye van, mert szándékosak, azok meg önálló életüknél fogva spontán méregbombák.
Pszichológushoz azért nem érdemes fordulni, mert meghallgat, összeszámolja az én visszatérő gondolataimat, összeveti a saját visszatérő gondolatainak számával, és ha az enyém több, akkor betegnek nyilvánít. Semmit nem képesek értelemszerűen, világosan és egységesen megmagyarázni, ki- ki belátása szerint következmények nélkül tévedhet, ezért tartom ezt a foglalkozást a meteorológiával azonos szintű, veszélytelen szakmának.
Június 23. Sötétedés után.
Az írás egy fura dolog.
Az ember agyszüleményeinek egy olyan egyezményes jelekből álló kivetítési rendszere, amit az olvasni tudó személy mások által is hallható szöveggé tud átfordítani.
Így válik hallhatóvá az, amire gondol. Az egésznek nagy előnye, hogy a gondolt, de le nem írt érzések soha nem fordíthatók hallható szöveggé.
Az igaz gondolatok, valahol a leírt szöveg, és a le nem írtak között lapulnak, ezt hívják köznyelven „Sorok között olvasni” tudásnak. Ezt az olvasásmódot nem tanítják iskolában, mert nem tanítható, és akik tanítanak olvasni, azok sem tudják.
Egyáltalán úgy hiszem, aki tud valamit- és az illető valódi- az nem mer tanítani.
Akik mernek, soknak többnyire papírjuk van erről, de semmi több. A baj az, hogy akinek van papírja az szentül hiszi, hogy ért is ahhoz, amit csinál.
Így aztán gyártódnak a papírral bíró oktatók, és gyártják a papír nélküli laposaknak a papírt, minek végeredménye az, hogy őrjöngő papírfelhőkben fuldoklik az egész emberiség, és már senki nem is emlékszik rá, hogy alapvetően miről is volt szó.
Kitalálták a helyesírást, a szövegszerkesztést, a szóhasználati helyességet, a piszkozat és nyomdakész szöveg ismérveit, ami azonos formára tapossa a spontán keltődő gondolatokat- a formára nyomorgatott olvasók számára - és ha ilyen nehezítések, körmönfontságok ellenére még valaki őszintének ható gondolatokat le tud írni, hát az egy zseni.
Ezért aztán én csak írok, nem mérlegelek, javítgatok, nem sterilizálok, és aki nem ért egyet az itt leírt gondolataimmal, hát majd leírja a sajátjait.
Az egészet valaki vagy látja, vagy nem. De ha a részletek precíz halmazából kívánja meglátni az egészet, az egy iskolai dolgozat elvárásaival mér.
Szíve joga, de esküszöm, nem irigylem.
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése