Kórház foglya vagyok,
köröttem emberek,
kik már alig élnek,
iszonyún szenvedek.
Ülök a folyosón
ajtót leső szemmel,
valakire várok,
aki ma sem jött el.
Testemet, lelkemet
kínozza fájdalom,
szememből könny csorog,
nem törlöm le... hagyom.
Reményem elfogyott,
üres már a lelkem,
elrepült a csoda,
kínlódva lefekszem...
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése