HENRIK TITKOS NAPLÓJA, ÉS SZÓRVÁNYFELJEGYZÉSEI 19. rész

Nem tudom, mi lehet ez, én neveztem el magamnak kerti lopakodónak. Csak a késő alkonyatban, a sötétség beállta előtt jelentkezik, azonnal érzékelem jelenlétét. Nem tudom, mit akarhat tőlem, de az,az érzésem, nem lenne szerencsés találkoznom vele. Nem is gondolná az ember, mennyi, de mennyi árny nyüzsög egy üresnek hitt szobában. Hiába van zárva az ajtó meg az ablak, valahogy átszivárognak a falon. Nincs bennük semmi rosszindulat, csak úgy jönnek - mennek. Sok esetben tudomást sem vesznek senkiről. Valami dimenziós áttűnés lehet. A magánynak tűnő létforma nem más, mint az az állapot, hogy azzal és azt beszéled, amit, és akivel akarsz. Tetszés szerint küldhetsz színpadodra személyeket, azt játszatod velük, amit akarsz, és amíg akarod. Teljes mértékben ön rendelkezel, és saját varázsütésedre egyedül maradhatsz.

Azért ebben van valami nagyszerű. Nem függesz időtől és társadalmi szokásoktól, nem kell díszöltözékben önmagadat becsapni, nincs szükséged buta tömegek tetszésnyilvánítására, nem kell majdan fájlalnod, hogy egy ilyen nagyszerű embernek ugyanúgy távoznia kell, mint egy koldusnak.

Egyetlen lehetősége maradt az embernek. Maradjon kicsi, és vagy ebben teljesedik ki nagysága, vagy semmiben.


Június 13. 10 óra - este.


Most meglehetősen csendes a szobám, még nem jelentkeztek éjszakám vendégei, ilyenkor lehet igazán elmerengeni az élet dolgain. A filozófián, mint fiktív tudományon folytatok törekvéseket, mert szubjektív volta miatt rengeteg esetlegességen billegő, instabil okoskodás.

Mondok egy példát: Ha egy normális embertől megkérdezik, hogy van, azt válaszolja- köszönöm jól.

Ha egy filozófustól kérdezik ugyanezt, az hat oldalnyi választ ad rá, és a kérdezőnek változatlanul fogalma sincs, hogy a megkérdezett, hogy van. Innen ismerszik fel a filozófus. Nem tudom miért jó az, hogy az élet tényeit nem célirányosan válaszolja meg, hanem a legegyszerűbb kérdéseket is számtalan irányból megközelítve, bele és agyonbonyolítva válaszolja meg úgy, hogy válasza használhatatlan. Freud és Jung egyszerűen igyekeztek a kérdést megoldani, szexuális okot jelöltek meg minden esetben, ha például mellényelek rendszeresen, akkor esetleg pókallergiám van, amit a magzati korban nélkülözött nemi életem okoz.

Ezen nem csakhogy nem lehet segíteni, de bizonyítani sem lehet a képtelen állítás igazát. Nagyon kellemes tudományos elfoglaltság, a gazdag sznobok sikkes tevékenységeinek fontos része, ami nem mindegy.

Nem lehet véletlen, hogy sosem hallottam bugyuta filozófusról és pszichológusról. Az viszont igazságtalan, hogy ezeket az embereket soha és senki nem vizsgálja meg mentális értelemben, lehet, hogy érdekes diagnózisok születnének.

Gyanítom, ha valaki könyvet írna a nagy átverésekről, az említett témák külön fejezetet érdemelnének.


Június hóban- este.


Éppen a Bertának meséltem a kertben délután, hogy milyen furcsán vagyok a dolgokkal. Például, ha egyedül vagyok, akkor sem vagyok magányos, mert minden szerettem valahol mélyen el vannak temetve lelkemben, akkor is gondolok rájuk, ha nem is tudok róla, álmomban megelevenednek agyamban álomlátó szemeim előtt, és újra meg újra körülvesznek meleg szeretetükkel, és minden olyan, mint az eltűnt időben. Különös, hogy az ember lélekben ugyanúgy létezik és él a múltban, mint a jelenben, ez a tény az idősödéssel arányosan a múlt felé halad, egyre több a volt, egyre fogy a van, és egyre inkább a volt válik fontossá. A van, egy múltnövelő káprázat, egy tűnő vízió, ami csak múlttá merevült állapotában válik fontossá. Egy fiatal kezdőnek kicsi a repertoárja, kénytelen minden igyekezetével a jelenre figyelni, ám később már egyre több saját emlékkel rendelkezik, egyre szabadabb, egyre inkább hangulataitól függ darabválasztása, mert van, és egyre inkább van miből.

Ezért van lehetőség már élemedett korban, ha nem akar, ki sem kell jönnie saját színházából, történeteinek állandó zűrzavara, egymásba gabalyodott események lüktető halmaza elkápráztat, úgy sodródik át a következő dimenzióba, hogy észre sem veszi. Ebben az egészben van valami elragadó, valami lelkesítően szép. Amúgy teljességgel elkerülhetetlen, hogy a múló időben kivételt tegyen veled az emlékezet, jó esetben úgy jársz, mint Alice macskája, akinek mosolya még láthatóan lebegett az égen, de az én mosolyomat csak bizonyos szemmel lehet majd látni, ami szem nem mindenkinek van.

Az az érzésem, hogy Bertának pont ez a harmadik szeme hiányzik, ami azért szerencse, mert ha látna, megjegyzéseket tenne, én pedig a mosoly állapotomban nem tudnék válaszolni neki.

Erre még gondolni sem merek.


Június 23.  Este  ZULU.


Tulajdonképpen az élet, a világ, a történések megítélésének nagysága, a környező élettér méreteitől függ. Úgy a kicsinek, vagy nagydolognak itélt események ettől függetlenül léteznek, mert nem az adott vagy- agyilag átfogható világ fogalmának függvényei. Egy hangya, világról alkotott elképzelései merőben eltérnek egy cickányétól, egy kenguru világértelmezése jóval szélesebb, egy madáré ennek sokszorosa, satöbbi. Hihető, hogy a történések súlya, mindig az egyénre lebontva értelmezhető. Ha egy hangyát,- teszem azt- elkap egy pók és megeszi, ez számára egy akkora súlyú esemény, mint a sas madárnak ha lelövik. Egy fűben sétáló bogár meg van győződve arról, hogy igen komoly erdei rengetegben poroszkál, és csak azt a távolságot éli meg, amit átlát.

Számára ez, és ennyi a világ.

Az ember számára a világ nagyságának tudata maximális, de érzékelhetetlenül nagy, csak értelmével képes átfogni azt, de érzelmileg képtelen.

A többség olyan, mint a hangya, tájékozottsága ellenére is hihetetlenül kis helyen él, és viseli el a léttel járó történéseket, csak közben tudatában van annak, hogy ezt mekkora térben teszi. Egész kis területen is le lehet élni egy megközelítően értékes és teljes életet, ami abszolút szubjektív, attól függ, hogy eredetileg milyet akartál.

Erre jó példa a Berta, akit tolókocsija egyértelműen meghatároz, de mivel gondolatai és szándékai a lehetőségeihez szűkültek, a teljes élet illúziója nála működik.

Az itt elmondottak és el nem mondottak arra a meggyőződésre juttattak, hogy minden tér azonos értékű élettér, bármi megélhető a tér méreteitől függetlenül, mert mindig az egyén hozzáállásától és belső milyenségétől függ a kapott eredmény.

Erre Berta már nem tudott mit mondani, mert neki ez magas, és ha olyasmit mondok neki, amit nem ért, jó esetben csak gúnyolódik. Okosabb, ha ezt a témát éjjel az öreg hölggyel beszélem meg.