BÖLCS NAGYANYÁM

Kisleányként nagyon vékony voltam.
Elfúj a szél...mindig ezt hallottam.
Nem érdekelt, miről is beszélnek,
jó barátja voltam én a szélnek.
Nagyanyámat annyira szerettem,
amerre ment, árnyékként követtem.
Gyakran sétált ki a temetőbe,
vele mentem, kis csokor kezembe'.
Kicsi lánynak szobra volt egy sírnál,
nem értettem, mozdulatlan mért áll.
Nagyanyám szólt:Fönn van már az égben.
...Reszketett a kis kezem kezében...
Ameddig élt, sosem akart enni,
ezért meghalt, el kellett temetni.
Figyelmeztet, légy okosabb nála,
üzenete felemelt ujjába'...
Bölcs nagyanyám tudta, mit kell tenni,
ettől kezdve megtanultam enni.
Azóta, ha temetőben járok,
sírja előtt emlékezve állok.

Tragédiák tanítanak minket,
amíg lehet, óvjuk életünket.