Elanyátlanodva

Nincs anyám. Talán soha nem is volt.
Szíve helyén csak egy üres folt
virít. Azt gondoltam sokáig, hogy
besatírozhatom, soha nem fogy
ki az ösztönös szeretetceruzám.
De nekem soha nem volt anyám.
Más legalább lehet árva,
s fájhat az anyai kéz hiánya!
Engem nem simogatott soha.
Másnak kijárt egy vagy két mostoha,
kiket szidhattak kedvükre.
Mégis őket ölelték keblükre,
s nem engem, az engedelmest.
Ő csak súrolta, mosta a szennyest,
én mormogtam: Ne szeress, csak tettesd!
Csak tégy úgy, mintha…!
Ez volt nálunk a családi minta:
szülők, gyerekek, autó, ház.
Fénykép, keret, amin rohad a máz.
Követelések, elvárások.
Kérés nélküli ellátások.
Engem nem simogatott se szóval, sem tettel,
mint akit mindig halálosan terhel
az őszinte gyermeki közelség.
Nem hagyta soha, hogy megöleljék…