Hiányzik

Dacára a szúró tövisek ezrének
És a kiontott vér mindegyik cseppjének,
Nekem hiányzik az a bizonyos rózsa,
Átélném bármikor kérdés nélkül újra.

Igen, belém szúrt nem egyszer és nem kétszer,
Az önmagát maró kígyó fogát érzem,
Még nem állt el, szivárog a seb lelkemen,
Még meg-megcsillan a fény árva könnyemen.

Ellenére ezen vak-borús estéknek,
Ellenére szívem száz bolond tettének,
Hiányoznak azok a lepkék gyomromban
És a tétlen hangok reszkető torkomban.

Vágyom a szerető kezek érzetére,
Csillogó szemek gyengéd tekintetére!
Jöjj hát, csak jöjj végre, várlak új tündérem,
Hozd el az igazi boldogságot nékem!