Séta a parkban

A kora őszi nap alábukott lassan,
Szívem már tiéd volt s készakarva hagytam.
Hazakísértelek először az úton,
Ne lépj át íly könnyen könnyek közt a múlton!

Ez a kacskaringós, girbe-gurba járda,
A kastély, a park vagy árva fáknak árnya.
Ők láttak kettőnket, sírva és nevetve,
Egymásra találni s ölelni szeretve.

Ez a fa, mely alatt először csókoltál,
Melynél szerelmünknek először hódoltál.
Itt lelt minket az est, ó, hányszor és hányszor,
S itt mondtam: Szeretlek, ezerszer és százszor!

Ám az ősz már elmúlt, nyílnak a virágok,
Tövist hord a szellő, szívből lett szilánkot…
Egyedül sétálok, véget ért az álom,
S a lemenő napnál, csak azt a lányt várom…