Élőholt

Lélek nélkül, testben éjszakánként járkál,
Előle az élet megremegve hátrál.
Leszegi bús fejét, a föld az ő hona,
Bármennyire akar, nem érhet el oda.

Se nem él, se nem holt, itt ragadt egymaga,
Vérfagylaló hangon zendül most fel szava.
Nem nyugodhat békén, őt keresi egyre,
De nem találhat rá széna közt a szegre.

Azt mondják ember volt, vidám szavú, boldog,
Kifacsarták szívét egyenként a gondok.
Az, ki feltartotta útjában a sírhoz,
Elátkozva lökte karjából a kínhoz.

Élne ő, vagy halna, nem érdekli ez már,
Túl messze a fénytől sötétjében rád vár.
Terád, hogy elmondja, ne kövesd őt ide,
Mert a létra alján nem maradt senkije…