Művészetről, általában

Napok óta gondolkodom, milyen érdekes teremtmény az ember. Heteken keresztül csak rohan az általa fontosnak ítélt dolgai után. És egyre kevesebbet szán pihenésre, felüdülésre. Pedig erre mindenkinek szüksége van.

       De mivel is töltjük a szabadidőnket ? - Gondolj csak bele. Ha igazán pihenésre vágyunk, csaknem minden esetben a művészethez fordulunk. Igen. Legyen az egy könyv, zene, vagy kiállítás. Ha operába megyünk, vagy csak meghallgatunk egy jó lemezt. Annyi ága van, hogy nehéz mindet számba venni. A kirándulások, utazások sem nélkülözhetik a híres múzeumok, vagy építészeti remekművek megtekintését. És még nem beszéltem a szívvel lélekkel készített népművészeti alkotásokról, a fotózásról, az alkalmazott művészetekről. Sorolhatnám.

       De hogyan is születik a művészet ? Egy őszi falevél is versre ihlet,a napsütötte táj fotózásra vagy festészetre késztet,a patak hangja dallamokra. Nem tudunk nélküle élni,mint kenyér és víz nélkül. A lélek tápláléka. Kinek- kinek személyisége szerint.

       Bárhogy van, a művészet mindig a képzelet világába repít. Ha nem indítja meg a fantáziát, az nem az igazi.Virágnyelven beszél hozzánk, hogy mindenki számára érthető legyen.

       Ha szavakkal mindent ki lehetne fejezni, nem lenne szükség más művészeti ágakra. A Bauhaus egyik képviselője , Kandinsky így ír a festészet és a zene kapcsolatáról : " Ami a festészetben a vonal, a folt, és a színek harmóniája, az a zenében a hang, a ritmus és a dallam. " - mindegyik a lélekhez szól.

       Gondoljunk csak Muszorgszkij Egy kiállítás képei című darabjára. Egyik művész megihlette a másikat.

       Kis kitérővel egy érdekes történet jut eszembe, egy TV riport alapján. Vannak emberek, akiknek az érzékszervei úgy működnek, hogy a hangok és dallamok mellé színeket is látnak egyszerre, maguk előtt.

Nagyon érdekes. Egyszer szerveztek nekik egy színházi előadást, hogy utána megbeszélhessék, ki milyennek látta ugyanazt az előadást, vagy koncertet.

       Hogy mi késztethet még bennünket alkotásra ? Bármilyen lelki élmény. Egy belső kényszer, hogy harmóniába öntsük legbelsőbb gondolatainkat. Azt is mondhatnám, az igazi művész egy kicsit meztelenre vetkőzteti a lelkét. És ez az alkotás beszél hozzád, a maga időtlen ábécéjével áttör mindenen, és évszázadok múlva is megérinti, utoléri a lelkedet.

       Mondják, az ember addig él, amíg emlékeznek rá. Ez ebben az esetben is igaz.

       József Attila írta egyszer, hogy ami kívül hiányzik a világból, azt az embernek belül, önmagában kell megteremtenie, mert máskülönben belepusztul. Hogy hogyan, építi fel ezt ,megint csak művésze válogatja.

         Elgondolkodom.  Van egy kedvenc képem. Szinte látom magam előtt az öreg szobrászt, ahogy az ajtónak háttal, vésőjével a kezében dolgozik, mögötte egy ifjú figyel,tágra nyílt szemekkel.  - Nem lehet úgy dolgozni, hogy a lelkedben ne látnád a művedet, mondja a mögötte állónak. Keze önkéntelenül végig siklik a kőből életre kelt alakon.Érzelmek vannak az arcán.. Művész az, aki belső kényszerből dolgozik. 

Aki külső kényszerből teszi ugyanezt ezt, az csak életművész.

       Elégedetten hátradől. és úgy szemléli, művét, mintha saját gyermekét nézné.

A szobor Brancusi   Alvó múzsa című alkotása.