Gyárak öröme volt mindig is, ha látogató jelezte jöttét. Az illusztris, különböző magasságokban székelő vendégek hírére felpezsdült az élet, óriási készülődés vette kezdetét.
Az udvart az utolsó porszemig felseperték, lelocsolták, a gépsorok közti utakat tisztára takarították, az útbaigazító jeleket átfestették. Az irodákat kicsinosították, a hölgyek soron kívüli dauerra jelentkeztek be kedvenc fodrászukhoz.
Aztán, amikor eljött a nagy nap, így a most felidézett is, a helyén volt minden és mindenki, érződött a várakozás-teli feszültség.
A látogatók úgyszintén kitettek magukért. Legnyitottabb, legtömegkapcsolat-ápolóbb magukat adták, a legérdeklődőbb arcukat öltötték fel, faggatózva a cég képességeiről. Pista bácsinak az is jólesett, amikor a hogylétéről tudakozódtak, Sárika is elpirult örömében, amikor pajzán kérdésre volt módja válaszolnia.
Hanem a szakértelem volt a legfőbb, amivel a vendégek lenyűgözni kívánták a megilletődöttségtől kissé kába fogadókat. Sikerült is ez nagyon, midőn az üzemben a keményen dolgozó centrifugaszivattyú előtt toporogva az egyik potentát, kellően hatásos torokköszörülés után, azt tudakolta: – Mennyi vizet fogyaszt a szivattyú?
A szakembereket először mellbe vágta a frappáns kérdés, aztán mélységes gondba ejtette őket: vajon milyen válasszal lenne elégedett a mindenhez értő kérdező, hogyan adhatnak őt kielégítő, további komplikációkat ki nem váltó feleletet?
Köhintett végül egyikük, aztán a lehető legmagabiztosabb hangon kivágta a kívánt adatot. Hogy száz liter vagy kétszáz köbméter volt az, ki tudhatja ma már… A látogató elégedett bólintással vette tudomásul a gép monumentalitását jelző adatot, és továbbment kíséretével, a jövőbe vezető úton.
Akik pedig e történet tanúi voltak, máig is derülhetnek a jó étvágyú szivattyúkon…
A képen Kovách Gergő (festett műkerámia) alkotása látható
Az udvart az utolsó porszemig felseperték, lelocsolták, a gépsorok közti utakat tisztára takarították, az útbaigazító jeleket átfestették. Az irodákat kicsinosították, a hölgyek soron kívüli dauerra jelentkeztek be kedvenc fodrászukhoz.
Aztán, amikor eljött a nagy nap, így a most felidézett is, a helyén volt minden és mindenki, érződött a várakozás-teli feszültség.
A látogatók úgyszintén kitettek magukért. Legnyitottabb, legtömegkapcsolat-ápolóbb magukat adták, a legérdeklődőbb arcukat öltötték fel, faggatózva a cég képességeiről. Pista bácsinak az is jólesett, amikor a hogylétéről tudakozódtak, Sárika is elpirult örömében, amikor pajzán kérdésre volt módja válaszolnia.
Hanem a szakértelem volt a legfőbb, amivel a vendégek lenyűgözni kívánták a megilletődöttségtől kissé kába fogadókat. Sikerült is ez nagyon, midőn az üzemben a keményen dolgozó centrifugaszivattyú előtt toporogva az egyik potentát, kellően hatásos torokköszörülés után, azt tudakolta: – Mennyi vizet fogyaszt a szivattyú?
A szakembereket először mellbe vágta a frappáns kérdés, aztán mélységes gondba ejtette őket: vajon milyen válasszal lenne elégedett a mindenhez értő kérdező, hogyan adhatnak őt kielégítő, további komplikációkat ki nem váltó feleletet?
Köhintett végül egyikük, aztán a lehető legmagabiztosabb hangon kivágta a kívánt adatot. Hogy száz liter vagy kétszáz köbméter volt az, ki tudhatja ma már… A látogató elégedett bólintással vette tudomásul a gép monumentalitását jelző adatot, és továbbment kíséretével, a jövőbe vezető úton.
Akik pedig e történet tanúi voltak, máig is derülhetnek a jó étvágyú szivattyúkon…
A képen Kovách Gergő (festett műkerámia) alkotása látható
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése