Kis Vak

Egyenletté tettelek. X-é, nálam nagyobbnak kell lenned,
vagy egyenlőnek velem, ezt még megengedem.
Még számolok, törhetem a fejem egy életen át,
ha nincs megoldása, mert én megérdemlem, loreál.

Temze parti agyalás meg a cigi, mindig a cigi.
Kocabagós slukkommá tettelek.
Ha már rég a táska alján lapulsz,
előkotorlak, de amúgy még a szagod is utálom.
Nem kell a kézremegős szenvedély
meg az elválás drámája.

Elpöcköllek, ha X=0.
Mikor is voltam legutóbb boldog? Várjunk csak!
Akkor én is nulla vagyok, vagy kevesebb.
Nem radírozhatok ki két évet. Nagyobb vagy egyenlő.
A két végén te meg én, a többit majd hozzáírjuk.
Sosem voltam jó matekból.

Sajna a hozzáírósdin mindig én rugóztam,
ezért most pont fordítva:
Ha nem a félekhogyvégelesz – típusú
szétvetaboldogság-kártyát kapom,
nem emelek.
A kis vak, mindig a kis vak vagyok.
Elmúlt a kezdők szerencséje.
Harminc jövőre.
Sosem leszek már all in.

Nyomokban embert

Hol van a lelked?
Régi, kopott?
Nincs neked álmod!
Vagy csak lopott.
Miért is hittem?
Falánk a hit.
Falja a gőgöm
szilánkjait.
Mosom kezem!
Naiv kis áldás,
lyuk a zseben.
Nekem te túl jó?
Gőgöm nyakán
marad az édes,
csinált magány.
Legyél te innen
elérhető,
lelked, ha untat,
cserélhető.
Érts meg, ha embert
belül találsz.
Nyomokban mogyorót
allergiám!

Józanság

Zöld csíkot húz maga után a troli,

elrobog,

viszi a viszontlátás reményét, mikor

fellobog

az elektromos vezeték szenvedélye,

s felröhög

zsebemben valami mindentudó hang.

Elköszön

illúziódtól a józanság, csak én nem tudok.

Megzuhan

gyomrom táján apró sejtéssel a súly, ha

felkutat

emlékek tömegén egy mellőzött rezzenést,

s levonja

a gyászos konklúziót az irgalmatlan ész.

Szezonja

múlt a szánalomnak is, ha az érvelés kárba vész.

Statisztika

Ma akciós a tévedés,
kamatja apróbetűs
sejtés a bőr alatt;
sokáig nyúzhatom.

Végül ez is csak
búcsúízű játék.
Fonákul ékíti
könny a díszdobozt.

Csak a régi kontinensről
hisztiznek az anyák,
sír a statisztika.
Nincs is távolság.

Dombornyomott kártyán
gyűlik a megváltás.
Hányat kell aludni?
Lelkesen számolják.
 
 

Szende 2.

Ágyad szélén
párnádra kiülök,
testetekben
romantikát szülök.
Vágyad nyomán
borzongásba veszek
alattomos
megbánásod leszek.
Mosolyomtól
elalszik a gyanúd,
igazamra
mosolyod a tanúm.
Ajándékom
egyszer visszakérem,
ára lesz majd,
ezt már megígértem.
Nyugtod elhagy,
álom leszek párnán,
s mosolyod az
emlékezés száján.
 
 

Szende

Ó, te balga, ó, te marha,
szendeséggel mit remélsz?
Hozd a centit, mérd le bátran
tisztasággal meddig érsz!
Ó, te tudtad, jaj, te láttad,
bölcs! Belátnod nem nehéz,
régen veszve, fut röhögve,
boldogságod visszanéz:
kapsz-e rajta, lesz-e még egy
könnybefulladt mosolyod?
Beleroppansz, akkor sem lesz.
Elszorítod nyomorod.
 
 

Csak a lift állt meg

Csak a Keleti végtelen gyomrát

görcsölte a vontatott érkezés,

majd az ócska busz rázott lelket belém.

A falról hazug napfény derült ránk,

csupán a táskám lett kicsit nehéz,

csak a lift állt meg hirtelen velem,

csak a taxisok átkozták az eget,

észre sem vették azt az ölelést.

Csak a vonat sikított indulást,

csupán egy esőcsepp vette zokon,

lustán csordulva maszatos ablakon.

Csak egy csíkot hagyott maga után.

 
 

Hó alatt

Mosoly a számon,
őszi nap csiklandja hajam,
rozsdaszín falevél
lábamhoz hízeleg,
szememben feledem szavam.
Fehér a gyászom,
csenddel méltatom a telet;
Hó alatt lábnyomunk
létezett valaha?
Azért még álmodom veled
 
 

Csótányturbina

Kompakt nézet (KK-V-NYK)

ez a normál nézet
elsőbbséget élvez a látszat
küldöm hát bélyeggel, ajánlva.

nincs a sorok között
semmi alulöltözött bölcselet.
magamra kell, hogy öltselek

jégkirálynő-mázam
megint, tartani hátam, (csikorog
a derék, a világ meg forog).

s ha azt hiszem vége,
kattan a kompakt nézet, s kinevet,
esküszöm nevet, míg levág egy szelet

jóhiszemet rólam
az az átkozott óra. már éppen
remélni kezdtem.köszönöm szépen.

Mosolyom mögött (KK-V-NYK)

Találtak mélyebbre enyhébb szavak,
léptem már keresztül apró csodát,
téves utakon három világban
neveztem otthonnak három szobát.
Borzoltak ennél enyhébb szelek,
kisebb lökéstől is lendültem tovább,
egyenes háttal szorítom kabátom,
velem billen a hintaágy.
Kellene ijesszen, kavarjon, bántson
magányom, múltam, sokféle vád,
de nyugalmam bennem kimondatlan’ is
egyedül, bárhol otthont talál.

A megbocsátás nevében

Kicsöng a remény,
foglaltat jelez
a balsejtelem.

Géphang se üzen,
kevésnek elég
sípszó után katonadolog.

Megnyúlt a szalag,
előre sosem,
de visszafele sem forog.

Rem-szakasz vívja
a büszkeségbe
fulladt forradalmat.

Zászlót döf bele,
megreped
a mosom kezeim jege.

Ébred a tudat,
álmos még a tükör,
hazudni vak vallatóinak.

Itt jön a nap
a megbocsátás nevében
küldeném a dalt.

Alla carta

Olvadó