Függésben

Már a reggeli kávé előtt megemelkedik a pulzusa, a gyomra összeszűkül. A fekete lé csak megszokásból csúszik lefelé a torkán. Miután leér, azon nyomban retúrjegyet vált… A csapból jéghideg vizet ereszt amúgy is fagyos ujjaira, melyekkel lesimítja a verejtéket a homlokáról. A metszett tükörből egy sápadt, gyűrött arcú idegen mered rá. Ijedten elkapja róla a tekintetét. Érdekes módon az idegen is hasonlóképpen cselekszik. Rezignáltan veszi tudomásul, hogy a rémséges állapotban leledző nőnemű egyed azonos saját magával. Rábandzsít a képmására és kiölti a nyelvét. Ettől jobban érzi magát, noha egy hajmosás többet segítene a helyzetén. Minek? Nem ő megy dokihoz, csak az anyja. Már amúgy sincs rá ideje. Elég lesz, ha jó szorosan copfba fogja tapadó tincseit. A hajtövén lévő négy centis lenövést semmilyen frizura nem tudja palástolni. Julcsi, a fodrásza majd jól lebaltázza, amiért így elhanyagolta magát. Kinek is generáloztasson tulajdonképpen? Amióta megszabadult Z-től-ennek már két éve - a szeszgőzzel együtt a férfiak is elillantak az életéből. Amennyire örült az előbbinek, olyannyira elkeserítette az utóbbi. Nem is a férfi, mint inkább egy társ hiányzott neki.

A mentőorvos bumfordi kötést kanyarított a vérző orrára. A fájdalom és a düh könnyeit nyelte. A szomszédok kíváncsiskodó gyűrűjében felrémlett előtte az anyja ráncoktól szabdalt arca. Nem tudott érzelmeket leolvasni róla. A hó apró, sűrű szemekben esett, mikor Z-t beültették a rendőrautóba. A lakásban szanaszét hevertek a bútorok. Órákig ült a konyhaszéken és bénultan meredt maga elé. A bejárati ajtó a falnak támasztva állt. A rajta tátongó lyuk cikk-cakkos mintája csúfondárosan nézett vele farkasszemet.

Z és az acélbetétes bakancs. A férfi mindig ilyenre vágyott. Gyerekes izgalommal várta az első segélyét. Abból azonnal megvette neki. Örömet akart szerezni. Rettenetesen nehéz és kemény lábbeli volt. Egészen tisztán hallotta a rúgásnál, amint a csontjai recsegtek. Nem egyszer. A sürgősségin már nem mert az ügyeletes orvos szemébe nézni. Havonta esett le létráról, gurult le lépcsőn, dőlt rá a könyvespolc. Akkor még úgy hitte, ilyen a szerelem.

Az anyja mindig azt szajkózta, hogy legyen jó kislány. Engedelmes, szófogadó. Azzá vált az évek során. A nevelő apjával sem ellenkezett. Azóta nem képes kockás ágyneműt használni. Felkeveredik tőle a gyomra. Ha túl voltak rajta és kikecmergett az ágyából, végre átölelte a sötétség. A sötétség volt a legjobb barátja. Olyankor saját maga lehetett. Kivinnyoghatta magából az összes szennyet.

A kengyelbe a doktornő segítette bele a lábait. Sírt és ordított. Az anyja egy egész doboz cigit elszívott a kórház kertjében. Nagyon aggódott. Saját magáért. Ő csak tizennégy éves volt akkor.

Z folyton ivott. Tartozott fűnek-fának. Az anyja mégis kedvelte. Egyívásúak voltak. Együtt ittak. Amikor először állt kocogó fogakkal, necc harisnyában a flaszteron csak az elsurranó autók fényeit látta. Párat kellett volna lépni és végleg megoldódik minden. Akkor is szót fogadott. A kopasz lófogú durván rántotta be az ezüstszínű autóba. A házak egyre ritkultak. Lerobbant gyártelep. Fékcsikorgás. Nem kapott levegőt a szájára tapadt hatalmas kéztől. Erek dagadtak a homlokán. Iszonyú lüktetés. Fekete, vérágas szemek. Izzadtságszaggal keveredő félelem. Ahogy talajt ért, felszakadt a térde. Az ezüst kocsival az aznapi pénze is elgurult. A sürgősségin a szőke, törékeny doktornő átnézett rajta, akár egy ablaküvegen. Ez jobban fájt, mint a törött karja.

Sporthorgászok fogták ki a város szélén a folyóból. A boncasztalon fekvő felpuffadt halottban alig ismerte fel a nevelőapját. Sokáig állt ott és tetőtől talpig végigmérte a testet. A rendőr azt hitte rosszul van. Életében nem volt olyan boldog, mint akkor. Az anyja a sarki italmérésben ünnepelte meg a szabadságukat. Azóta együtt élnek a garzonban. Egymásra utalva. Egymást utálva.

A félre fésült hajú főorvos megfontolt, nyugodt hangon érvel. Gondosan ápolt kezében elegánsan tartja a méreg drága töltőtollát. Ábrákat rajzol és laboreredményeket magyaráz. Minden stimmel, csak a megerősítésre vár. Nincs más megoldás. A régi beidegződések. Ő az engedelmes, jó gyerek.

Azt hitte már mindenét megkapta az anyja. Tévedett. Vágják ki belőle, ami még használható. Most a veséje van soron.

Soha nincs vége. Nem lehet túllépni a múlton. De mindig a holnapért kell küzdeni. Küzdeni kell. Kell...